augusztus 21, 2011
augusztus 20, 2011
NB1
Kecskeméti TE – Budapesti Honvéd
A ma kora este rendezendő Kecskemét-Kispest találkozó zárja a szombati NBI-es meccsek sorát. Két ellentétes formában lévő csapat, de mégis izgalmasnak ígérkező ütközet elé nézünk. A KTE a kisebb hullámvölgyéből szeretne kilábalni, míg a Honvéd jó sorozatát szeretné folytatni idegenben is. Hogy mire lehet számítani ezen az összecsapáson, azt a továbbiakban olvashatjátok.
augusztus 20, 2011
augusztus 20, 2011
Premier League
Chelsea – West Bromwich
Stamford Bridge, szombat 18.30. Vajon megszerzi-e első győzelmét a Premier League-ben Andrés Villas-Boras? Roy Hodgson mester múlt héten majdnem megtréfálta a tavalyi bajnokot, ezen héten sikerül-e ezt tenni a tavalyi ezüstérmessel?
A Chelsea nyáron sokat változott, és azt mondják előnyükre. A portugál tréner visszahozta José Mourinho szellemét a csapathoz, és ez jót tesz a játékosoknak. Az első forduló mégsem sikerült, hiszen a Stoke City otthonában 0-0-ára végeztek. Igen ám, de ez a Stoke korábban kezdte az évet az Európa-liga miatt, sokkal korábban kerültek formába a játékosai, mint a többi csapatnak. Ezt tudták tehát kihasználni a Kékek ellen.
augusztus 19, 2011
Bundesliga 2.
Fürth – Ingolstadt

A Bundesliga 2 5. fordulójának pénteki játéknapján a Trolli Arénában rendezik meg a Greuther Fürth – Ingolstadt találkozót.
A Fürth a nyitófordulóban az élvonalból kiesett Frankfurt (2-3) elleni vereséggel nyitotta az idei évet, viszont azóta remekül szerepel, csak győztesként hagyták el a pályát. A gárda évek óta meghatározó
augusztus 17, 2011
Európa Liga
HJK – Schalke 04

A finn bajnokság bajnoki címre várományos csapata a Helsinki a Sonera Stadiumban fogadja a Schalke-t, amely igencsak nagy falatnak bizonyulhat számukra. Igaz a hazai bajnokságban remekül szerepelnek, hisz 20 mérkőzésből csupán 3 alkalmommal kaptak ki és azt is idegenben szenvedték el (Jaro, Mariehamn, TPS). Pontosztozkodásra ezidáig



