U19 labdarúgó Európa Bajnokság
Törökország – Spanyolország
2011-ben Románia ad otthont az U19-es Európa Bajnokságnak. Idén is nyolc csapat vesz részt a tornán, két négyes csoportból az első kettő jut tovább. Ma már az utolsó, azaz a 3. csoportkört rendezik, estére eldől, hogy melyik négy válogatott marad versenyben.
A Törökország-Spanyolország találkozó este 20:00-kor kezdődik. Az biztos, hogy az ibériai alakulat már továbbjutott, hisz megverték a szerbeket és a belgákat is, ráadásul 8-1-es, igen jó gólkülönbségük van e két mérkőzés után. Őket követik második helyen a szerbek három ponttal, míg a belgák és a törökök egy-egy ponttal rendelkeznek. A spanyol srácok tehát minden bizonnyal csoportelsők lesznek. Az nem túl valószínű, hogy a szerbek 9-10 góllal legyőzik a belgákat…

Ginés Meléndez mesternek nincs miért izgulnia ezen a találkozón. Illetve van, de csak annyi, hogy valamelyik kulcsjátékosa nehogy megsérüljön egy tét nélküli meccsen. Így biztos vagyok benne, hogy a kapuban Ortola fog kezdeni, a védelemben pedig Ramalho is kezdőként lép pályára, de Blázquez, vagy Campana is jópár játékpercre számíthat. A déliek hátsó sora talán kicsit sebezhetőbb lesz, mint az első két összecsapáson, és abba is bízhatnak a törökök, hogy az ellenfelük koncentrációja ki-kihagy majd a kilencven perc során. Ez természetes, hisz csoportelsők, akik játszanak, azok sem akarnak megsérülni egy olyan meccsen, ahol nincs is számukra tét. Nem fognak belemenni csínyekbe, kétes kimenetelű szituációkba.
A törököknek ellenfelükkel szemben élet-halál meccs lesz az esti. Nekik mindenképp nyerni kell, és még akkor sem biztos a továbbjutásuk. Eddig egy döntetlenjük van, de ha tudnának nyerni, akkor még reménykedhetnének. Az utolsó kör meccseit egy időben rendezik, így minden csapat a saját meccsével lesz elfoglalva. A török U19-es válogatott eddig nem szerepel úgy itt a nyolcas döntőben, ahogy vártuk. A selejtezőkben rugdosták a gólokat. A kvalifikációs körben Izlandot és Kazahsztánt megverték, Walessel pedig 3-3-at játszottak. Aztán az elitkörben is folytatták jó szereplésüket. Gólokban itt sem volt hiány, ráadásul mindhárom meccsüket megnyerték. A németek, a macedónok is megkapták a magukét, és mi magyarok is szenvedtünk rendesen. 6-1 arányban kaptunk ki tőlük, ami akkor is szégyen, ha a második félidőt 10 emberrel játszottuk végig. Demir és Sahiner kétszer is villant azon az ütközeten, de Bekdemir és Dere is beköszönt. Itt Romániában viszont nem nagyon ment a góllövés eddig. Szerbektől 2-0-ra kaptak ki, Belgiummal 1-1-et játszottak. Az a belgák elleni 1-1 különösen fájó lehet, hisz a 45. perctől emberelőnyben játszottak, és az egyenlítő gólt a 90. percben kapták. Hatalmas mezőnyfölényük volt, 20-szor kísérleteztek lövéssel, abból 10-szer kaput is találtak. Ezzel szemben Belgium válogatottja háromszor lőtt kapura a kilencven perc során. A fölény tehát megvolt, de a szerencse elpártolt a piros-fehérek mellől.

Pedig én továbbra is azt mondom, ez a török csapat jobb játékra is képes lenne. A selejtező körökben sorra vertek mindenkit, ami nem lehet véletlen. Ezen a mérkőzésen pedig nincs veszítenivalójuk. Ráadásul könnyebb dolguk van, mint volt a belgáknak, és a szerbeknek, hisz a spanyol ifjak nem lesznek annyira élesek.
A tippem erre a mérkőzésre, hogy mindkét csapat szerez gól. Meléndez mester válogatottja annyira erős, hogy ők akkor is beköszönnek, ha nem akarnak. Eddig két meccsen nyolc gólt lőttek. A szerbeket is kitömték, és aki látta a találkozót, az tudja, hogy még bőven lehetett volna nagyobb a különbség is. Mindegy, kik játsszanak, elöl, ők biztosan betalálnak, de nem ússzák meg kapott gól nélkül a törökök ellen, az is biztos. Nekik nyerni kell, és kockáztatni fognak. Mindent egy lapra kell föltenni Kemal Özdes csapatának, és támadni, támadni, támadni. Az aktuális ellenfél is sebezhető, a belgáknak is sikerült gólt lőni, ráadásul emberhátrányból. Ciftchi képes arra, hogy megbolondítson egy-két spanyol védőt. Fiatal kora ellenére alapember a Portsmouthban, rá lehet építeni. Gyors, jól cselez, erőszakos, minden tulajdonsága megvan, ami kell egy jó támadónak. Demir például a hat selejtezőbeli meccsen nyolc gólt termelt. Ő is érzi a kaput nagyon, csak eddig a szerencse nem volt mellettük, de Bekdemir, Sari, vagy Dere is kiváló játékosok, egy gólra simán jó lesz ezen a találkozón a török válogatott. Én amondó vagyok, ha a “La Selección” kicsit félvállról veszi, a törököknek akár a győzelemre is megvan minden esélyük. Ehhez azonban tényleg kell az, hogy Sarabiáék ne tegyék oda magukat, erre pedig nem lehet alapozni egy tippnél. Hisz lehet az is, hogy nagyon is komolyan veszik, bár erre azért igen csekély az esély.
Meglesznek a törököknek a lehetőségei, csak be is kell rúgni a helyzeteket. A kis-ázsiaiakn, ha ki is esnek, szépen akarnak búcsúzni a tornától, de egy meccsen mindenki verhető, még a jelenlegi vetélytárs is. Amíg van esély, a török srácok küzdeni fognak a végsőkig. Ha nyerni nem is tudnak, egy gólt biztosan lőnek ezen az estén. A spanyolok is be fognak találni, hisz eddig is játszi könnyedséggel jutottak el helyzetekig az előző meccseiken. Jó kis derbi lesz, gólgazdag meccsre számítok, ahol egyik fél sem marad adósa a másiknak.
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,66
Fogadóiroda: BET365 – Fogadj az u19-es EB-re és szerezd meg a 15.000 Ft bónuszod!
Tipperősség: 6/10
Tags: eb, európa bajnokság, Foci, spanyolország, törökország, u19