Ausztria, Erste Liga
First Vienna – Lask Linz

A jól megszokott módon az osztrák 2. osztály küzdelmeit pénteken rendezik meg. A másodosztály küzdelmeit korábban kezdték mint a T-Mobile Bundesligában, így már a héten az 5. fordulót játszák.
A forduló zárómérkőzését a First Wien – LASK Linz találkozót a többi mérkőzés után 20:30-as időpontban rendezik meg. A helyszín a Hohe Warte Aréna lesz.
A hazai együttes meglepően jól kezdte az idei évet, jelen pillanatban a 4. helyen állnak, igaz már az előző héten az Austria Lustenau (1-2) otthonában, az idényben először alulmaradtak. Az eddigi találkozói közül a nyitófordulóban az Altach vendégeként való pontszerzés számít bravúrnak, a többi találkozó eredményei a várakozásnak megfeleltek. Eddig otthon 100%-os, igaz eddig csak az FC Lustenau és a Hartberg járt náluk, akik közel sem képviselnek akkora játékerőt. A csapatot sérülések tizedelik, az elmúlt héten a vereség mellett az egyik legjobb játékosukat Rade Djokicot is elvesztették, akit legkorábban 2 hét múlva térhet vissza. A további sérültek: Rathfuss Raphael, David Jelenko és Tóth Marcell, közülük Marcell már elkezdte a tréningeket, de még külön edz a csapattól. A csapat házi gólkirálya a sérült Djokic valamint Markovic 2-2 találattal.
A vendégek sem kezdték rosszul a bajnokságot, csak a linzi együttesnél más célok vannak, mint a bécsieknél. A tavalyi kiábrándító év miatt a 2. osztályba kényszerültek. A vezetőség egyértelmű cél kitűzése az azonnali feljutás kiharcolása. Az eddigi meccseken csak 5 pontot szereztek, idegenben eddig 2 döntetlen a mutatójuk. Eddig csak a St. Pölten ellen mutattak elfogadható játékot, az elmúlt fordulóban vereséget szenvedtek az Altachtól, mely csapat jogosan pályázik az élvonalba. Schachner a legjobb keretével utazi k Bécsbe. Eddig 2 találattal az együttes legeredményesebb játékosa Unverdorben, aki eddig csak az idegenbeli találkozókon talált be.
Mivel csak 2 pont választja el őket a bajnokságban, egy izgalmas estére kerülhet sor a Hohe Warte Stadionban, ahol 3-4 ezer néző lesz jelen. Mivel a két csapat különböző osztályokban szerepelt az elmúlt években, elég messzire kell visszatekinteni, hogy megtaláljuk a két csapat legutóbbi mérkőzését, mely 1994-ben volt, akkor az a mérkőzést ebben a stadionban rendezték és 3-0-ás vendéggyőzelemmel ért véget a találkozó. A mérkőzés játékvezetője Markus Hameter lesz, aki előszerettel osztogatja a büntető cédulákat.
Tipp: Döntetlen
Odds: 3,40
Fogadóiroda: BET365 – Fogadj mobilról a meccsekre!
Tags: ausztria, erste liga, first vienna, Foci, lask linz