Női tenisz, Wimbledon – Elődöntő
Maria Sharapova – Sabine Lisicki
Az egykori világelső Maria Sharapova kezd újra régi fényében tündökölni. A váll sérülése miatt elég sokáig kényszerpihenőn volt viszont úgy tűnik, hogy az idei évben elkapta a fonalat és cél az újbóli világelsőség megszerzése. Egyelőre jó úton halad hisz szépen gyűjtögette a pontokat a kemény pályás tornákon és a tőle távolabb álló szemcsésen is. A füves szezonban egyedül itt Wimbledonban indult és egyelőre nagyon magabiztos menetelést mutat be. Szettveszteség nélkül jutott el ide az elődöntőbe. Az első héten tudta a hazaiak nagy tehetsége Laura Robson egy tie break-es szettre kényszeríteni. A negyeddöntőben az első kiemelt Caroline Wozniackit búcsúztató Dominika Cibulkova jött akit kerek 1 óra játék után 6-1, 6-1-el söpört le a pályáról. Összességében az elmondható, hogy egyelőre megállíthatatlannak tűnik az orosz szépség.
A németek rendesen elvannak látva fiatal tehetségekkel, közéjük tartozik Sabine Lisicki is aki egyébként már 2009-ben villogott, csak egy nagyon súlyos boka sérülést szenvedett (biztos vannak olyanok akik még emlékeznek rá, hogy a betonon fekve sírt majd tolókocsiban vitték le) ezért elég hosszú időt kellett kihagynia. Viszont most újra itt van jól bekötözött bokákkal és újra elkápráztatja a szurkolóit a csodás teniszével. A füves szezonra állt össze igazán a játéka. Birminghamben átgázolt a mezőnyön és esélyt sem adott vetélytársainak és egyelőre itt Londonban is remekül teljesít. A friss Roland Garros győztes Na Li ellen a sírból hozta vissza a meccset ami tovább duzzasztotta az egyébként is egekben lévő önbizalmát. A negyeddöntőben a szintén parádézó és nagy túlélő Bartoli következett akit két könnyed szettben elintézhetett volna, de a gall lány nagy nehezen, de kicsikart egy döntőjátszmát. Ott már esélye sem volt a sokkal fittebb és jobb teniszt bemutató Sabine ellen.
A bukik, a szakértők. más elemzők egyöntetűen Sharapova sikert várnak. Szerintünk azért nem lesz ez egy sétagalopp meccs az egykori Wimbledon bajnoknőjének. Lisicki mellett szól az adogatása, ami eddig egyik meccsén sem hagyta cserben. Amikor fejben teljesen a meccsen van akkor nagyon jó teniszt képes produkálni. Maria annak ellenére, hogy még csak 24 éves szinte már mindent megnyert és óriási rutinnal rendelkezik, de azért ő is zavarba hozható. Nem egyszerűen, de Lisicki az oroszéhoz hasonló agresszív játékra képes és Sharapova nem adogat annyira fényesen. A germán hölgynek nincs vesztenivalója hisz nem őt tartják az esélyesnek úgymond nem rajta van a plusz teher így talán könnyebben fog teniszezni. Úgy gondoljuk, hogy egy szettre esélyes és a döntőszettben majd győzzön a jobbik.
Tipp: Lisicki nyer legalább egy játszmát
Odds: 1.80
Fogadóiroda: UNIBET – 10.000 Ft BÓNUSZ!
Tipp erőssége: 6/10