Bundesliga
Werder Bremen – Wolfsburg
Péntek este két meccset rendeznek ma a német bajnokság első osztályában. Az egyiken a ’lautern a St. Paulival játszik igazán fontos meccset, míg a másikon a Bremen fogadja a Wolfsburgot. Nézzük mi lesz a 2. találkozón.
A Werder valamivel hamarabb nyitotta a hajrát, mint a Wolfsburg. Ők már valószínűleg nem esnek ki, jelenleg a 11. helyet foglalják el. Formájuk elég jó, két győzelem mellett három döntetlenjük van az utolsó 5 meccsükön. Sokkal nagyobb bajban vannak a “farkasok”, akik jelenleg csak az osztályozót érő 16. helyet foglalják el. Legutóbb azonban nagyon magabiztos játékkal megverték a Kölnt, ezzel Magath visszatérése óta első győzelmét aratta múlthéten a Wolfi. Ez a lendület kitarthat és a Bremen ellen is győzelmi esélyekkel lépnek pályára.
Tény, hogy nem a legjobb idegenbeli mérleggel rendelkeznek a zöld mezesek, de most már nem válogathatnak hazai pálya, és vendég szereplés közt. A statisztika kedvelőinek fontos lehet elmondani, hogy a brémai gárda utolsó öt hazai meccsén kivétel nélkül X-et játszott. A Wolfsburg és a Bremen pedig a Bundesliga 1. döntetlenkirályai, egyaránt 11-11 remivel rendelkeznek.
Nézzük a lehetséges kezdőket. A kicker.de szerint, a Felix Magath fiai ugyanazzal a 11-el vág neki a meccsnek, mint a Köln ellen. Győztes alakulaton felesleges is változtatni. Tehát a kezdő 11: Benaglio – Riether, Kjaer, A. Friedrich, M. Schäfer – Josué – Polak, Dejagah – Diego – Mandzukic, Grafite. Mandzukic hatalmas formát mutat, mostanában minden meccsén betalál. Legutóbb már kettőt szórt, ki tudja hol a határ nála. Diego és Grafite, a két brazil sztár is minden erejével küzdött, látszott rajtuk az akarás a Köln ellen. Ha Wolfi úgy játszik majd, minden esélye megvan a győzelemre.
A Werder kezdője a következő 11 lehet: Wiese-Fritz-Mertesacker-Pasanen-Silvestre-Frings-Bargfrede-Wesley-Marin-Pizarro-Arnautovic. Ha valóban ilyen támadólag lépnek fel a hazaiak, Marinnal, Pizarroval, meg Arnautoviccal, akkor lesz területe játszani a vendégeknek. Nálam a két csapat védelmét nézve is a Magath-é tűnik most egységesebbnek.
Ráadásul Schaaf együttesének védelme sosem volt életbiztosítás. Ezen az ütközeten a farkasoknak számára nagyobb tét, így ők minden idegszálukkal oda fognak koncentrálni. A Werder Bremen viszont gyakran könnyelmű, többször van 5-10 perces rövidzárlat náluk. Ezt az összecsapást megnyerheti a vendégségben szereplő klub, de egy döntetlennek még nagyobb a valószínűsége.
Tipp: Döntetlen vagy vendég győzelem
Odds: 1,66
Fogadóiroda: BET365 – Fogadj a német bajnokságra és szerezd meg a 15.000 Ft bónuszod!
Tipp erősség: 7/10
Tippek: Oakland23 megérzései
Élő közvetítés: Bundesliga élő közvetítés, Eurosport 20:30
Tags: bundesliga, Foci, német bajnokság, werder bremen, wolfsburg