Spanyol Kupa

Slágermeccsnek ígérkezik a két fővárosi gárda rangadója a Bérnabeuban ma este, ahol fogadkozások vannak bőven, sztárjátékosok is mindkét oldalon, sikeredzők, így minden adott ahhoz, hogy egy igazán izgalmas 90 percet lássanak azok akik leülnek a képernyő elé, és azoknak is, akik szeretnének fogadni a kupamérkőzés első felvonására.
Az egyik oldalon egy veretlen, és a hétvégén saját bajnokiját 4-2-re abszolváló Real Madrid van, akiknek minden vágyuk, hogy a Barcelonának visszavágjanak majd a csúnya vereségért a kupadöntőben, a másik oldalon az Európai Szuperkupa idei győztese az Atletico Madrid áll, akiknek ont az a szándékuk, hogy az ősi riválist elüssék a továbbjutástól.
Statisztikailag azonnal a Real mellett lehetne letenni a voksot, mivel Ronaldoék idén még nem találtak legyőzőre hazai környezetben, azaz 9-ből 9-et behúzott Mourinho gárdája, míg a vendégek igen gyengének mondhatóak idegenben, mindössze 3 győzelmet tud felmutatni 1 döntetlen és 5 vereség mellett! A gólarány szintén a Real mellett szól (30-5), így nehéz lenne nem őket tekinteni a holnapi mérkőzés esélyesének.
De azért nem szabad leírni az Atleticot sem; hiszen Quique Sánchez Flores a kispadon, a csatársorban pedig a Forlán-Agüeiro kettős bármikor tud nehéz pillanatokat okozni a madridi védelemnek.
A Real oldalán nagy valószínűséggel a sztárok pályára lépnek, az Atleticonál pedig bemutatkozhat a frissen igazolt Juanfran és Elias akikkel minden bizonnyal sokkal erősebbek lesznek a colchonerok, már persze ha túl tudnak lépni a Hercules ellen elszenvedett 4-1-es vereségen a bajnokságban. Érdekes cikkek a Real Madridról!
A holnapi derby mellett kicsit eltörpül a Deportivo la Coruna és az Almeria összecsapása pedig ez legalább olyan izgalmas lesz a maga szintjén, mint a két madridi gárda találkozója.
A bajnokságban mindkét gárda vereséget szenvedett a hétvégén azok után, hogy küzdelmes mérkőzésen jutottak túl a kupa legutóbbi fordulójában.
Az Deportivot az a Barcelona verte el saját otthonában, amellyel akár még találkozhat is abban az esetben, ha ezt a kört veszi, míg az Almeria a hétközi triumf után kikapott a Mallorcától, így egyikőjük sem hangolt túl szerencsésen a mérkőzésre.
Itt is ugyanaz a helyzet, mint a Real Madrid és az Atletico esetében, mégpedig, hogy az otthon játszó galíciaiak esélyesebbnek tűnnek papíron. A Depor otthoni mérlege 3 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, míg az Almeriának 6 vereség mellé párosul 2-2 győzelem és döntetlen. Persze a vendégeknek akik a bajnokságban kiesőhelyen állnak, a Mallorca ellen sem adtak túl sok esélyt, mégis kiverték a kupából, s ha a Depor otthon nem szerez megnyugtató előnyt, akkor komoly gondban lehet majd a jövő heti visszavágón.