Bundesliga
Wolfsburg – Stuttgart
Két olyan csapat találkozik a német Bundesliga szombati játéknapján, amelyek vérmes reményekkel vágtak neki az új évadnak. Ehelyett azt látjuk, hogy egymás sarkát tapossák a kiesés elleni harcban, egyiküknél már edzőváltás is volt, míg a másiknál senki nem érti a gyenge szereplés okát.
Igen, ez az utóbbi csapat a Wolfsburg, amely nyáron tényleg nagyokat dobott. Megszerezték Diegot, akivel a legjobbnak vélt támadótrió kialakulását várták előzetesen a szakemberek. Edin Dzeko és Grafite is jó formában van, a brazil sem rossz, mégsem működik valami. Tavaly az előrejátékuk akadozott, meccsről meccsre ingadozott, de idén ez az összevisszaság megoldódott. Őszintén nem értem, mik lehetnek azok a megoldásra váró problémák, mitől lehet eredményesebb a játékuk. Sokáig arra gondoltam, hogy nem szívlelik a játékosok Steve McClarent, és megpróbálják kirúgatni őt, de olvastam pár nyilatkozatot a játékosoktól, akik mind kiállnak a jelenlegi mesterük mellett. Edin Dzeko például azt mondta, hogy „segítenünk kell az edzőnek, aki nagyon jó szakember és remek ember. Mi, játékosok tehetünk mindenről”. Három mérkőzés óta nem nyertek a bajnokságban, és ezen a Victoria Hamburg elleni DFB-Pokal továbbjutás sem sokat szépít. Egyedüli sérültjük Diego Benaglio, de ez épp elég ahhoz, hogy a Svábok most megtréfálják őket.
Ugyanis mióta a Sváboktól elküldték Christian Grosst, és Jens Kellert nevezték ki ideiglenes edzőnek, azóta nem kaptak ki. A Schalke ellen 2-2, a St. Pauli ellen 2-0 lett a végeredmény, de megverték az EL-ben 1-0-ra a Getafét és a kupából is búcsúztatták a Chemnitz gárdáját. Mindezek alapján kijelenthető, hogy az edzőváltás megtette a rövid távú hatását, előrébb léptek. Játékban van még mit fejlődniük, de a folyamat megindult, és lehet, hogy egy állandó edzővel ez még tovább javulhat. Jens Keller megtartását azonban nem tartanám jó lépésnek! Tippem szempontjából jelentős információ, hogy a csapatkapitány hátvéd, Mathieu Delpierre eltiltott, míg Khalid Boulahrouz sérült. Ellenben állítólag Cacau már teljes értékű edzésmunkát végez, tehát bevethető állapotban lesz.
Összegezve tehát azt, amit én jelentősnek érzek. A hazai csapat kiáll McClaren mellett, és a csatárok nincsenek is rossz formában, de Benaglio kapus sérült. A vendégeknél felépült Cacau, és sérült két fontos hátvéd. Ezek az információk nekem mind azt mondják, hogy két támadóbb szellemű csapatot várhatunk, ahol szerintem meglesz a három találat.
.
Tipp: 2,5 gól felett
Odds: 1.50
Fogadóiroda: EXPEKT – Nézd a meccseket az Expekt Tv-n!
Tipp erőssége: 7/10
Tét: 700 Ft
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás elemzéseit a következő linkre klikkelve: Szigo fogadásai
Szigo eredményei a 2010/2011-es szezonban:
Kezdő bank: 10.000 Ft
Jelenlegi bank: 7.663 Ft
Nyertes tipp: 28
Vesztes tipp: 24
Profit: -23,37%