Denevérek vs Vörös Ördögök!

Published on szeptember 29, 2010 by   ·   No Comments

Bajnokok Ligája

Valencia  - Manchester United

A keddi napon nem mertem Bajnokok Ligája meccsre fogadni, de a szerdát már tényleg nem hagyhatom ki. Kavarognak a fejemben a gondolatok, és ezek között sokat szerepel az Estadi de Mestella és Kassai Viktor is, végül letisztázva megpróbálom mondatokba önteni, miért is gondolom azt, láthatunk egy jó kis parázs meccset.

Adott ugye egy elég jó hazai csapat a Valencia képében. A „Denevéreknek” becézett együttes a nyáron meggyengülni látszott, hiszen „a két Dávid” elhagyta őket. De ők teljesen beújítottak, Mehmet Topal és Alejandro Dominguez is nagy fogásnak tűnik. A spanyol bajnokságot öt forduló után négy győzelemmel és egy döntetlennel vezetik, a Bajnokok Ligáját pedig egy 4-0-s törökországi rohammal indították. Unai Emery mester csúcsra pörgette őket, ez később vissza fog ütni, de láthatóan az a célja az edzőnek, hogy túléljék a csoportkört, mert akkor dől a lé, és tudjuk, hogy mennyire nagy pénzügyi gondban vannak jelenleg. A hétvégén a Sporting Gijon otthonában nyertek 2-0-ra, úgy, hogy Emery pihentette Miguelt, Joaquint és Raul Albeldát is. Sajnálatos hír számukra, hogy Alejandro Dominguez egy kisebb sérülést szedett össze, így a játéka erősen kérdéses a United ellen.

A Vörös Ördögök most nem tűnnek olyan sebezhetetlennek, mint mondjuk az évad elején. Kezdődött a baj Antonio Valencia bokatörésével, ami iszonyatosan nagy probléma. Ugyanis a tavalyi évad egyik legjobb játékosa volt (Darren Fletcher és Pak mellett) a szélső, és bizony az ő kiválásával új szisztémát kell Sir Alexnek begyakoroltatnia. De ha Valencia sérülése nem lenne elég, jön ehhez Wayne Rooney kálváriája, ami a pályán és a pályán kívül is tart. Legújabb hír az vele kapcsolatban, hogy el sem utazott Spanyolországba, hivatalosan bokasérülést szenvedett. Ugyanúgy, ahogy Ryan Giggs is! Ki maradt a csatársorban? A veterán Michael Owen és Dimitar Berbatov, aki ugyan hatalmasat játszott a Liverpool ellen, de hajlamos eltűnni meccsekre.

Végül azt mondtam magamban, bátor leszek. Két irányban indultam el én is, mint ahogy a tipsterek többsége. Az egyik felem azt mondatta velem, hogy nem lesz szép meccs, mert a MU idegenben soha nem játszik jól, inkább a biztonságra törekszik. Mindig felhozzák a múltkori spanyol fellépéseiket a Villarreal ellen, amely folyamatos 0-0-akra végződött. Ez tehát az egyik vonal, amit kénytelen voltam mégis elvetni, mert az aktuális formák nem mondatják velem a góltalanságot. Hazai oldalról nézve ez úgy néz ki, hogy a Valencia iszonyú gyors játékosokkal rendelkezik, ebben az évben egyetlen alkalommal lőttek csupán egy gólt, azt is az Atletico Madrid ellen. Ezen a Matracosok elleni bajnokin kívül legalább kettővel zárták a soros meccseiket. A másik oldalról nézve ez úgy néz ki, hogy a Vörös Ördögök védelme átjáróház. Összeáll ismét a Rio Ferdinand-Nemanja Vidic hátvéd páros, akik lassan fordulni nem bírnak, annyi bajuk van. Legalább egy gólt képesek összehozni minden meccsen, amit alátámaszt a Scunthorpe elleni Ligakupa meccs is. A másodosztályú brigádtól képesek voltak kettőt kapni. A vendégek gólja Rooney és Giggs hiányában már nehezebb diónak ígérkezik, de bízom Naniban, aki mintha kezdene hozzászokni a teherhez. Owen és Berbatov szerintem el fognak tűnni, de a gyors portugál sok gondot okozhat a Denevérek védelmének. Ez tehát a szememben egy-egy gól mindkét oldalon, de rá kellett tennem egy lapáttal: legyen még egy gól, és akkor már jöhet a legalább három találat! Nehéz lesz, de megszültem a tippet, nem változtatok rajta.

.

Tipp: 2,5 gól felett

Odds: 2,10

Fogadóiroda: BET365

Regisztrálj a Bet365 oldalára és szerezd meg a sportfogadás, póker és kaszinó bónuszod!!!

Tipperősség: 5/10

Tét: 500 Ft

Élő közvetítés: Bajnokok Ligája élőben, Digisport – 20:45

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo elemzései

Szigo eredményei a 2010/2011-es szezonban:

Kezdő bank: 10.000 Ft

Jelenlegi bank: 7.011 Ft

Nyertes tipp: 11

Vesztes tipp: 12

Profit: -29,89%

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!