Férfi tenisz, US Open
Guillermo Garcia-Lopez – Nicolas Almagro
Garcia-Lopez sok meccset játszott már karrierje során kemény borításon, de az igazi otthona a salak pálya, mint általában a spanyol játékosok jó részének. Valahogy soha nem tudott betörni a nagy spanyol játékosok közé, idén jegyezte élete eddigi legjobb világranglistás helyét (38.), de a kemény pályás tornák beköszöntével szépen el is kezdett hátra csúszni hétről-hétre és már 50-en kívül található. Úgy érkezett ide a US Openre, hogy előtte nem játszott felkészülési meccset kemény borításon, ami azért hátrány lehet számára. Az első körben szerencséjére a nem túl acélos Kubot ellen lépett pályára, és 3 szettben el is intézte.
Almagro idén nagyon jól teljesít, 2 salakos tornát is sikerült nyernie, természetesen nála is főleg a salakon jönnek az eredmények, de azért a kemény borításon is tud jól játszani, ha összeszedi magát. Elég gyenge felkészülést produkált, Torontóban és Cincinnattiben is hamar búcsúzott. Itt a US Openen az első körben Staracét verte, egy elvesztett első szett után könnyedén fordított és lépett tovább.
Hogy miért gondolom, hogy a fiatalabbik spanyol nyer. Első ok, hogy neki pontokat kell megvédenie, ugyanis tavaly a 3. körig menetelt. Szóval ha nem akar hátrébb csúszni a világranglistán akkor ma oda kell tenni-e magát. Második ok, alapból jobb játékos, jobb kemény borításon. Almagro sokkal jobban adogat, salakon is többször bizonyította már, volt olyan meccs, hogy bp-t sem engedélyezett ellenfelének. Starace ellen is rengeteg ingyen ponthoz jutott a sok ütött ász miatt. Lopez valószínűleg sokszor fog majd felmászkálni a hálóhoz, viszont alapvonalról szinte biztos nem fog tudni megindulni szóval a szervájára kell majd építkezni-e. Az egymás elleni mérlegük alapján Lopez jobb, de ez nem sokat jelent ugyanis, legutóbb 2 éve találkoztak, amikor épp Almagro nyert teremben. Erre nem hiszem, hogy kellene alapozni. Amit én várok az Almagrotól stabil adogatójátékok, hosszú labdamenetekből rendszeresen nyert pontok. Lopez részéról szenvedés a kemény borítás miatt, rendszeres próbálkozás a hálóhoz feljutni. Ha Almagro összeszedetten koncentráltan fog teniszezni akkor szerintem max 1 szettet enged honfitársának.
.
Tipp: Almagro győzelem
Odds: 1,55
Fogadóiroda: EXPEKT
Tipperősség: 8/10
Élő közvetítés: US Open élőben, Eurosport
Az elemzést Cesc18 írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Cesc18 sportfogadásai
Cesc18 tippstatisztika 2010/2011:
Nyertes tipp: 1
Vesztes tipp: 0
Tipparány: 100%
Profit (%): 60%
Profit (egység): 0,60