Győzelemre vezeti csapatát az új Vidi II edző?

Published on augusztus 29, 2010 by   ·   2 Comments

NB2 – Nyugati csoport

Kaposvölgye – Videoton II

Nagyberkibe látogatnak a még veretlen székesfehérváriak, és biztosan komolyan veszik ezt a mérkőzést is, hiszen Hartyáni Gábor, az új vezetőedző bizonyítani akar. Nehéz dolga lesz a kisVidinek, mivel a Kaposvölgye otthon mindig veszélyes, de egy ilyen komoly klub nem engedheti meg a hibákat!

A Kaposvölgye évek óta a másodosztály tagja, hol nagyobb, hol kisebb sikereket érnek el. Nem akarnak nagy célokat maguk elé tűzni, megelégednek azzal, hogy lényegében ők a Kaposvári Rákóczi második csapata, az elsőosztályú társuk ugyanis szinte minden nyáron elszipkázza a legjobbjaikat. Horváth Lajos vezetőedző tehát lényegében minden évben új csapatot épít, ami most a jelek szerint még nem igazán jött össze számára. Az első fordulóban a még gólt sem rúgott Kozármislenyt verték 2-0-ra, de hogyan! Mindkét góljukat tizenegyesből szerezték, a független híradások úgy számoltak be a meccsről, hogy Bicsérdi játékvezető nem kicsit vezette el a meccset a hazaiak javára. A két büntetőt Ado és Kalmár értékesítette. A másod forduló lehetett számukra az igazi erőfelmérő, hiszen a Ferencváros II otthonába, az Üllői útra látogattak. Ott pedig a feltüzelt zöld-fehérek felmosták velük a padlót, hiába szerezte meg Namuquita a vezetést számukra gy védelmi megingást követően rögtön a 6. percben, a Fradi végül 5-1-re alázta meg őket. Horváth Lajos edző azt nyilatkozta a meccs után, hogy „mióta másodosztályú csapat a Kaposvölgye, azóta ilyen gyenge teljesítményt még nem nyújtottunk”. Majd most fognak…

A Videoton II életében nyáron új élet kezdődött, hiszen visszacsábították Hartyáni Gábort a kispadra, aki évekig volt a Videoton, illetve a Gázszer edzője is. Látszik, hogy ott Székesfehérváron nagyon komolyan veszik a fiatalokat is, komoly szaktekintély volt Varga István is, de Hartyánit sok első osztályú klub is megirigyelné. Az első fordulóban Ajkán játszottak, és az első félidőben már 2-0-ra vezettek, a hírek szerint tökéletes játszottak, majd a második félidőre a fiatalok nagyon elbízták magukat. Hartyáni ideges is volt rendesen, és Mezey is besegített neki, hiszen odaadta neki Lencsét és Szakályt is, hogy küszöböljék ki a csorbát. Ennek pedig a Bajai LSE látta kárát, akik az első fordulóban nagyon elverték a Ferencváros II-öt, de Felcsúton 5-1-re kaptak ki, Lencse László fél órán belül kettőt berámolt Csoknyai kapusnak, majd le is jött hagyta érvényesülni a többi fiatalt is. Hartyáni is elégedett volt, azt nyilatkozta, hogy „pazarul játszott a csapat”, persze ezzel a két játékossal nem is volt nehéz.

Ha most megint ad néhány játékost az első csapat a Puskás Ferenc Akadémiának, akkor itt nem is lehet kérdéses a győzelem. Egyébként nagyon profi csapat a vendég gárda, például amikor Barcson néztem egy mérkőzést, láttam, hogy külön megfigyelő kocsit küldtek azért, hogy feltérképezzék a két ellenfelüket. Tehát a profizmussal nincs gond, minden attól függ, hogy Hartyáni hogyan tudja kezelni a fiatalokat, illetve kit ad Mezey doktor. Ha mindkettő rendben lesz, akkor nálam itt nem is kérdéses a győzelmük, annyival jobbak a nagyberki csapatnál, hogy még hendivel is megérné kivenni őket.

.

Tipp: Vendég győzelem

Odds: 2,05

Fogadóiroda: TOBET - Regisztrálj az ingyenes foci könyvért!!!

Tipp erőssége: 6/10

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás cikkeit a következő linkre klikkelve: Szigo sportfogadásai

Szigo tippstatisztika 2010/2011:

Nyertes tipp: 12

Vesztes tipp: 7

Tipparány: 63,16%

Profit (%): 210%

Profit (egység): 2,10

Readers Comments (2)

  1. Szigo szerint:

    Nos, ez a cím kicsit félrevezető lehet egyeseknek, mivel Hartyáni a nyáron váltotta Varga istvánt, tehát már túl van a bemutatkozáson és az első győzelmen is!

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!