Győzelemmel mutatkozik be az Inter?

Published on augusztus 30, 2010 by   ·   No Comments

Serie A

Bologna – Internazionale

A Serie A első fordulójának záró mérkőzésére hétfőn este kerül sor, méghozzá azon okból kifolyólag, hogy az Inter pénteken még Szuperkupa-meccset játszott az Atlético Madrid ellen. Amelyen pedig 2-0-ra kikaptak, ez pedig a Benitez-éra első igazán komoly kudarca lett. A kérdés az az esti meccsel kapcsolatban, hogy a bajnokságban is kudarccal nyitnak-e az Azzurrik…

A válasz pedig egyszerű szerintem: nem. Ennek oka nem az ő tökéletes játékukban, hanem sokkal inkább a Bologna játékában, illetve a házuk táján történtekben keresendő. Ugyanis Franco Colomba mestert, a hazaiak trénerét a szombati napon kirúgták. Az edzőnek azért kellett távoznia, mert a nyáron érkezett klubelnök, Sergio Porcedda meglátása szerint túl borúlátó volt a csapat esélyeit illetően. Porcedda azt mondta: legkésőbb szerdáig megtalálja a távozó tréner utódját. A címvédő Inter elleni hazai meccsen a korábban az utánpótlás együttest irányító Paolo Magnani ül majd a bolognai kispadon. Ez a kis hír pedig rögtön az Inter felé billenti azt az amúgy sem kis mérleget. Hiszen ez a Bologna éppen Colombának köszönheti a tavalyi bennmaradást, ő volt az, aki az évad végére teljesen gatyába rázta Marco Di Vaio-ékat, és egy huszáros hajrával hét ponttal zártak a kiesőzóna felett.

De nézzük meg a két csapat körüli történéseket, a nyári átigazolásokat. A Bologna nem tudott egyről a kettőre lépni. Érkezett hozzájuk Albin Ekdal a Juventustól, de a svéd középpályás nem volt stabil ember a Zebráknál, sőt a tavalyi szezont a kiesett Sienánál töltötte. Jött még Garics György, Rene Krhin pontosan az Intertől, Cristiano Lupatelli, valamint Daniele Paponi a Parmától. Távozott Cristiano Zenoni, Adaílton, Salvatore Lanna és Marcelo Zalayeta. A csapat tehát lényegében maradt a tavalyi, a tavalyi eredményeket lehet tőlük várni. Azonban ne felejtsük el, azokat Colombával érték el, aki erőn felül teljesített velük!

Az Inter háza táján csupa ismert dolog történt. José Mourinhot váltotta Rafa Benitez, aki szemléletváltást is hirdetett. Elmondása szerint az Inter tavaly kontrajátékot játszott, amit gyökeresen szeretne megváltoztatni, olyan focit szeretne játszani a csapatával, amely a kezdetektől fogva nyomást gyakorol az ellenfelére. Egy költői kérdést tennék fel: hol él ez az ember?! Olaszország soha nem erről a fociról volt híres, látszik, hogy Beniteznek fogalma sincs a hagyományokról. Úgy vélem, nem is fog bajnokságot nyerni a jóllakott csapatával, sőt én már egy címen is meglepődnék. A csapat keretében változások nem igazán történtek, érkezett Philippe Coutinho, Jonathan Biabiany, Luca Castellazzi, távozott Ricardo Quaresma, Luis Jiménez, Francesco Toldo és Mario Balotelli. A változás tehát sokkal inkább a játékukban lesz látható, nem az új arcokban!

Mégis azt mondom, hogy ezt a Bolognát most meg lehet verni, főként egy ilyen kaotikus helyzetben. Látszik, hogy a klubtulajdonosnak fogalma sincsen arról, hogyan kell egy focicsapatot menedzselni, ha kirúgunk valakit, akkor közvetlenül egy meccs után tesszük, nem előtte. Ez a lépése teljesen szétzüllesztheti a csapategységet, ugyanis a játékosok többsége bírta Colombát. Sajnos ez pedig épp elég lesz az Internek ahhoz, hogy könnyedén behúzza a mérkőzést.

.

Tipp: Internazionale győzelem

Szorzó: 1,63

Fogadóiroda: BETSSON

Tipp erőssége: 7/10

Élő közvetítés: Serie A meccsek élőben, Digisport – 20:30

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás cikkeit a következő linkre klikkelve: Szigo fogadásai

Szigo tippstatisztika 2010/2011:

Nyertes tipp: 12

Vesztes tipp: 9

Tipparány: 57,14%

Profit (%): 10%

Profit (egység): 0,10

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!