július 3, 2010
Foci vb összefoglaló (1. és 2. negyeddöntő)
Az utolsó afrikai válogatott is kiesett a legjobb 8 között. Ghána kitartóan küzdött, de végül vereséget szenvedtek. Ám rengeteg dráma zajlott le a mérkőzésen, de erről kicsit később.
Két nap szünet után ma délután Hollandia – Brazília mérkőzést rendeztek, ami akár előre beharangozott döntőnek is beillő volt. Előzetesen Brazília számított a párharc esélyesének, de az „oranje” végig hajtott, küzdött, erről a brazilok nem sok mindent tudnak elmondani.
Habár a 10. percben Robinho góljával vezettek, ezután nagyon leültek, ennek az eredménye lett két holland gól. Az elsőt Sneijder beadása hozta meg, Felipe Melo pedig a saját kapujába csúsztatott. A FIFA öngólnak írta be a jegyzőkönyvbe, de sokak véleménye szerint ezt a gólt az Internazionale középpályásának kellett volna beírni.
Ennek később jelentősége is lett volna, hiszen Robben szöglete után megcsúsztatták a labdát, Sneijder pedig a maga 170 centijével előnyhöz jutatta a narancsmezeseket. 5 perc múlva Robben húzogatott az oldalvonal mellett, Felipe Melo pedig alá és utána rúgott a Bayern München klasszisának. A jutalma egy piros lap és egy idő előtti zuhanyzás lett. A hollandok így várták az esti meccs győztesét, Brazíliának pedig 2006-hoz hasonlóan ismét a negyeddöntő volt a végállomás.
Az esti mérkőzést Uruguay és Ghána vívta. Az afrikai csapat szerette volna megvédeni kontinense becsületét, míg a dél-amerikai csapat szerette volna saját kontinenséről elsőként kivívni a legjobb négy közé jutást.
A mérkőzés első felében Ghánának volt inkább helyzete, előbb Vorsah fejese, egy percre rá Asamoah Gyan helyzete okozott veszélyt. Már mindenki elkönyvelte a félidő döntetlenjét, amikor Muntari szánta el magát lövésre, Muslera későn vette észre a labdát, így hárítani már nem tudott. Tehát a 47. percben, de még az első félidőben megszerezte a vezetést Ghána.
Ezt az előnyt egészen az 55. percig tartották, amikor egy szabadrúgás után Diego Forlán labdája elindult a rövid sarok felé, de az végül nagy szitálás után a hosszú sarokban kötött ki. A legnagyobb lehetőség mégiscsak a 122. percben alakult ki. Nagy kavarodás után Luis Suarez a gólvonalon állva kézzel ütötte ki a „Jabulanit”, amiért piros lap lett a jutalma. Asamoah Gyan odaállt a labdához és a négy közé lőhette volna Ghánát, de ő csak a felső lécet találta el.
Ezután következhettek a tizenegyesek. A ghánai csatár később ismét odaállt a tizenegyes ponthoz, ám ezúttal már sikerrel járt. Az első öt rúgó hibátlan maradt, de később már a csapatkapitány Mensah (Ghána), M. Pereira (Uruguay) és az U20-as világbajnok és gólkirály, Adiyiah (Ghána) is kihagyta a büntetőt. Négy kör után tehát 3-2 volt az állás és a feltételezett utolsó büntetőhöz, a rutinos Abreu állt oda, aki Panenka büntetőjéhez hasonlóan alápörgetett a labdának, így Uruguay a legjobb 4 közé jutott.
.
Július 6. (kedd) 20:30, Cape Town/Fokváros, Green Point Stadion
Uruguay – Hollandia


One response to "Nincs afrikai csapat az elődöntőben!"
[...] 2010. 07. 02. (1. és 2. negyeddöntő) [...]
Leave a comment
You must be logged in to post a comment.