július 10, 2010
Foci Vb
Uruguay – Germany

Ki örülhet a végén?
Szombat este 20:30-kor játszák a „kisdöntőt” a Port Elizabethi Nelson Mandela stadionban. Ekkor találkoznak az elődöntő vesztesei, Uruguay és Németország
Nem sikerült Uruguaynak, amire a szurkolók 60 éve vártak: bejutni a világbajnokság döntőjébe. A La Celeste 1950-ben nyerte második aranyát (az elsőt húsz évvel korábban), de egy újabb végső győzelemre még minimum négy évet kell várnia. Némi vígasz lehet, hogy Uruguay jutott a legmeszebb a dél-amerikai országok közül. Az elődöntő előtt az egyik legjobb védelmével rendelkezett, mivel csal két gólt kapott, de Hollandia háromszor is megadásra késztette Muslérát. Nagy érvágás volt Suarez hiánya, aki Uruguay 7 góljából hármat vállalt magára. Az Ajax fiatal támadóját a Ghána elleni negyeddöntőben állították ki, miután Muslera kapus szerepét átvéve bokszolt ki egy gólba tartó labdát.
A La Celeste eddig kétszer játszhatott broznéremért, de egyszer sem állhatott a képzeletbeli dobogó legalsó fokára. Először az 1954-es svájci tornán bukott el (az elődötőben Magyarország állta útját) Ausztria ellen, majd 16 év után Mexikóban újra csak a 4. helyet tudta megszerezni, amikor is pont Németországtól kapott ki 1–0-ra.
Forlannak duplán fontosnak ígérkezik a németek elleni csata. A bronzérem mellett at Atletico Madrid csatára a gólkirályi címre is pályázik. Forlan eddig 4 találatnál tart, a listát Villa és Sneijder vezeti 5-tel. Bár a hollandok ellen le kellett cserélni a csatárt sérülés miatt, de szombaton már újra hadra fogható lesz. „Nagyon szeretnék játszani a bronzmeccsen, mert a 3. hely is nagyszerű lenne mindenkinek. Aztán remélem jön egy hosszú vakáció, mert nagyon fáradt vagyok – mondta Forlan. Oscar Tabarez szövetségi kapitány hangoztatta, hogy bár a csatár visszatér a csapatba, nem szabad, hogy csak a gólkirályi cím lebegjen előtte, mivel a labdarúgás csapat játék. Tabarez azt is elmondta, hohy nekik fontos a 3. hely és nagyon komolyan fogják venni a találkozót.
Tabarez már kihirdette kezdőcsapatát:
Fernando Muslera – Martin Caceres, Diego Lugano, Diego Godin, Jorge Fucile – Maxi Pereira, Diego Perez, Egidio Arevalo Rios – Edinson Cavani, Diego Forlan, Luis Suarez
Vége a német sziporkázásnak. Németország, miután Angliát (4–1) és Argentínát (4–0) is kiütötte a nyolcad-, illetve a negyeddöntőben, fejet kellett hajtani az Európa-bajnoki-cím védője, Spanyolország előtt. A Nationalelf, úgy mint négy éve a hazai rendezésű vb-n, most is csak a bronzéremért játszhat. A spanyolok ellen már csak árnyéka volt önmagának, aminek vereség (0–1) lett a vége. Ahogy Uruguaynak, úgy a németeknek is nélkülözniük kellett egy kucsjátékosukat az elődöntőben. Thomas Müller, aki eddig 4 gólt szerzett, eltiltása miatt hiányzott. Müller minden bizonnyal a világbajnokság nagy felfedezettje. A Bayern München csatára, aki a világbajnokság előtt csak két barátságos meccsen – csereként – lépett pályára, nemcsak góllövőként, hanem előkészítőként is jeleskedik, mivel három gólpassza is van, és jelenleg ő vezeti a vb kanadai táblázatát.
Kisebb vírus támadta meg a válogatottat, így elképzelhető, hogy lesznek hiányzói a német csapatnak. A szövetségi kapitány, Joachim „Jogi” Löw, a csapatkapitány Philipp Lahm és Lukas Podolski is ágynak esett. Löw nem is volt jelen a tegnapi sajtótájékoztatón, de a két játékos állapota jobb az edzőjüknél és remélhetőleg játszhatnak. Miroslav Klose is hátbántalmakkal küzd és nem is tudott teljes edzés munkát végezni az elmúlt napokban, de elképzelhető, hogy fájdalomcsökkentő injekcióval pályára tud lépni. Klose szereplése azért is lenne fontos, mert történelmet írhatna, ha sikerülne kétszer is betalálnia Uruguaynak. A Bayern München csatára, aki Argentína ellen ünnepelte 100. válogatottságát, jelenleg 14 gólnál tart világbajnokságokon, és ha ma duplázna, megdöntené a brazil Ronaldo 15 gólos csúcsát.
Németország eddig 3-szor játszott „kisdöntőt”, és két alkalommal (1970, 2006) meg is szerezte a bronzérmet, negyedik 1958-ban volt.
Nagy német fölény jellemzi a két ország közös múltját. Az eddigi 10 mérkőzésen Németország hatszor, Uruguay kétszer nyert, két alkalommal pedig döntetlen született.
.
Tipp: Németország nyer rendes játékidőben
Odds: 1,80
Fogadóiroda: BET365
.
.
Tipperősség: 7/10
Élő közvetítés: Uruguay – Németország élőben, M1 – 20:00


One response to "Ki nyeri a “kisdöntőt”?"
[...] Uruguay – Németország [...]
Leave a comment
You must be logged in to post a comment.