Gigászok csatája!

Published on július 2, 2010 by   ·   1 Comment

Foci Vb

Brazília – Hollandia

Péntek délután 16.00 órakor a port elizabeth-i Nelson Mandela Bay Stadionban egy igazi “klasszikus ütközettel” kezdetét veszi a dél-afrikai világbajnokság negyeddöntőinek sora. Olyan mérkőzésre van kilátás, amely elhallgattatja az eddig meccsek miatt fanyalgókat és kritikusokat. Olyan hatalmas meccsre, mely a támadófoci diadalát élteti, s reményeink szerint örökre eltemeti a Catancciot.

A két csapat a VB-k történetében háromszor csapott össze egymással, s mindhárom meccs igen izgalmasra sikeredett.

Az első az 1974-es, NSZK-ban rendezett tornán volt, és a Johan Cruyff vezette Oranje 3-0-ás győzelmet aratott a középdöntőben. A második összecsapás az 1994-es Egyesült Államokbeli Vb-n történt, ahol a ma már szövetségi kapitány Dungat is soraiban tudó Selecao, a torna egyik legjobb meccsén 3-2-re verte Hollandiát. A harmadik, s egyben eddig utolsó egymás elleni mérkőzés a Franciaországban rendezett tornán volt, ahol az elődöntőben 1-1-es rendes játékidő után 11-esekkel jutottak tovább a dél-amerikaiak. Az akkori 11-es párbajban Dunga is értékesített egy büntetőt, míg az ellenfél soraiban tudta Van Bronckhorst és Ooijert, akik ma is a holland válogatott keretéhez tartoznak.

Ha a két válogatott eddigi eredményeit nézzük, akkor brazilok Portugália elleni “lényegtelen döntetlenjétől” eltekintve, csak győzelmeket láthatunk. Ha mégis rangsorolni kellene a két csapatot, akkor számomra Brazília mutatott meggyőzőbb produkciót. Persze, aki 4 győzelemmel rajtol egy VB-n, az csak is rendkívül erős gárda lehet, de talán az előzetes várakozásoknál egy picit visszafogottabb teljesítményt nyújtanak a hollandok.

A németalföldi csapatnak sem eltiltottja, sem sérültje nincs, így Bert van Marwijk az általa legerősebbnek vélt 11-et küldheti pályára. A túl idilli állapotnak Robin van Persie vetett véget, aki lecserélése miatt vonta kérdőre a kapitányt, aki azonban nem adott támadó felületet az újságíróknak, és érdemben nem is reagált csatára kritikájára.

Dunga ugyanakkor több, stabil kezdőjátékosára sem számíthat, de mielőtt megsajnálnánk, nézzük meg kik helyettesíthetik a kiesőket. Sérülés miatt biztosan nem szerepelhet a negyeddöntőnem Elano és Felipe Melo, míg eltiltás miatt Ramires játékától is el kell hogy tekintsen a kapitány. A helyetteseik nagy valószínűséggel Dani Alves és a Wolfsburgban profiskodó Josue lehetnek. Sokat nem gyengül velük a keret. :)

Az ellenfélről Dunga a következőket mondta egy újságírói kérdésre: “Ismerjük a hollandokat, rendkívül nehéz ellenük játszani. Nem próbálnak meg beállni védekezni, és előre ívelgetni a labdát”. Ez azt jelenti, hogy az egykor kitűnő középpályásnak egy nagyon hasonló taktikai repertoárral rendelkező gárda ellen kell felkészíteni övéit.

Tippelni nagyon nehéz. Aki 100%-ra mondja, hogy tudja mi lesz az eredmény, az szerintem nem mond igazat. Én is vállalkoznék egy tippelésre, amely lehet sokakat meglep, de talán ezért is imádjuk a focit ennyien, mert sokféleképpen lehet gondolkozni, beszélni róla…

Érdekességként feltennék ide két linket, amelyek a legnagyobb videó megosztó oldalról származnak. Az első egy kis beharangozónak mondható, inkább a dél-amerikaiakat kiemelve, míg a másik egy FIFA WC 2010-zel lejátszott  Hollandia – Brazília mérkőzés perceit eleveníti fel. Úgy gondolom, ha ennyi gól és helyzet lesz, mint a játékban, mi nézők rosszul nem járhatunk…

http://www.youtube.com/watch?v=y6CWkqADh8g&feature=player_embedded

http://www.youtube.com/watch?v=RtInA_No7Xs

.

Tippem: Hollandia – Brazília 3-2 (Tipperősség: 10!5)

.

Július 2., negyeddöntő: Hollandia-Brazília (Port Elizabeth – m1, 16.00). Vezeti: Nisimura Juicsi (japán).

.

A várható kezdőcsapatok:

Hollandia: Maarten Stekelenburg – Gregory van der Wiel, John Heitinga, Joris Mathijsen, Giovanni van Bronckhorst – Mark van Bommel, Nigel de Jong -– Dirk Kuyt, Wesley Sneijder, Arjen Robben – Robin van Persie.

.

Brazília: Julio Cesar – Maicon, Lucio, Juan, Michel Bastos – Dani Alves, Gilberto Silva, Josué – Kaká, Robinho – Luís Fabiano

.

Tipp: Holland győzelem

Odds: 4,33

Fogadóiroda: BET365

.

FOGADJ A VB-RE A BET365 OLDALÁN ÉS SZEREZD MEG A 15.000 FT SPORTFOGADÁS BÓNUSZOD!!!

.

Tipp erősség: 5/10

Élő közvetítés: Holland – Brazil élőben, M1 15:30

Readers Comments (1)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!