Európai csapat nyeri a világbajnokságot!

Published on július 7, 2010 by   ·   1 Comment

Foci vb összefoglaló (1. elődöntő)

Mivel az utolsó dél-amerikai válogatott is kiesett, így biztossá vált, hogy európai csapat emelheti majd magasba július 11-én a trófeát. Uruguay nagyon sokáig tartotta magát, de a hollandok három percen belül két gólt is szereztek, így eldöntötték a továbbjutás kérdését.

Az első gólt Hollandia szerezte, Giovanni van Bronckhorst révén, így nem volt kérdés, hogy Uruguay-nak támadnia kellett, ha tovább akart jutni. A „tulipánosok” balhátvédje hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba a 18. percben.

Ezután a „La Celeste” is felpörgött, hiszen érezték a vesztüket, ezeknek a támadásoknak eredménye is lett. Ki más, mint Diego Forlán talált a kapuba a 41. percben. Mikor már mindenki a félidőre várt, az Atlético Madrid csatára ballal a léc alá bombázott. A szünetben tehát 1-1 volt, teljesen nyitott volt a párharc végkimenetele.

A fordulás után Hollandia támadott, támadgatott, de eredményre nem vezetett. Nem úgy a 70. percben, akkor Sneijder volt eredményes. Robben passzolt van Persiehez, ő visszagurította a középpályásnak, aki áttette a jobb lábára, lőtt, megpattant, de végül a hálóban kötött ki a labda. Ismét előny a hollandoknál.

Nem kellett sokat várni a következő gólra sem, Kuyt beadása után Robben fejelt a hálóba. A támadónak kicsit vissza kellett lépnie a labdáért, de még így is irányítani tudta annak útját. Ezzel pedig már 3-1 volt az eredményjelzőn, eldőlni látszott a döntőbe jutás.

A 91. percben egy szabadrúgás kombináció után Maximiliano Perreira ballal a hosszú sarokba helyezett. Mint szokták mondani, későn ébredt a vesztes csapat, pedig ezután is becsülettel küzdött az egyenlítő gólért.

A vége maradt 3-2 Hollandia javára, akik várják vb-döntőbeli ellenfelüket. Ez majd holnap a Németország – Spanyolország mérkőzés után derül ki. Uruguay majd a bronzmeccsen bizonyíthat az előbb említett összecsapás vesztesével.

Readers Comments (1)

  1. [...] 2010. 07. 06. (1. elődöntő) Oszd meg ismerőseiddel! Nincs megjegyzés a következőhöz: "Foci VB" [...]

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!