A spanyol válogatott lesz Hollandia ellenfele a döntőben!

Published on július 10, 2010 by   ·   No Comments

Foci vb összefoglaló (2. elődöntő)

A második elődöntőt Németország és Spanyolország vívta, Hollandia pedig várta ellenfelét a vasárnapi döntőben. Ez a rivális végül a „Seleccion” lett, így egy nagyon izgalmas, jó döntőre van kilátás.

A mérkőzést a spanyolok kezdték jobban, ők birtokolták többet a labdát. A legnagyobb izgalom akkor kerekedett, amikor egy fiatalember beszaladt a pályára, de a biztonsági emberek hamar megfékezték, így folytatódhatott a mérkőzés.

Az első helyzetet a „hispánok” alakították ki, ekkor Pedro átadása után David Villa került helyzetbe, de Neuer nagyszerűen vetődött ki és hárítani tudott. Aztán a 14. percben vezethettek is volna a „Vörösök”, de egy kis szöglet után Puyol 6-7 méterről nem tudott a kapuba fejelni.

Az első német lehetőség a 15. percben adódott egy szöglet után, de komoly veszélyt nem okozott. Később egy Xabi Alonso és egy Trochowski lövést jegyezhettünk fel illetve egy tizenegyes gyanús esetet, de Kassai jogosan nem ítélt büntetőt. Így a félidő gólnélküli döntetlennel ért véget.

A szünet után sem pörögtek fel a csapatok, a spanyolok azonban helyzeteket alakítottak ki, Pedro, David Villa és Xabi Alonso is éppenhogy a kapu mellé lőtt. A 73. percben egy szöglet után Puyol fejelt óriási gólt a tizenegyes pont környékéről. Ezután a németek támadtak, de eredménye nem lett.

A 84. percben aztán Pedro végleg eldönthette volna a mérkőzést, hiszen egy az egyben ment a kapussal szemben, de elszórakozta a helyzetet. A továbbiakban támadott Németország, de igazi helyzetet nem sikerült kidolgozni, az ívelések pedig nem okoztak nagy veszélyt.

Így Spanyolország játszik Hollandiával vasárnap, mindkét válogatott első világbajnoki címére hajt. Ezzel tehát eldőlt, hogy új győztest/bajnokot avat majd a futballvilág. De ne feledkezzünk meg a bronzmeccsről sem, Németország Uruguay legjobbjaival vív majd a dobogó legalsó fokáért. Mindkét csapatba visszatér majd a két eltiltott, előbbibe Thomas Müller, utóbbiba Luis Suarez.

.

Elődöntők végeredményei:

Uruguay – Hollandia 2-3

Németország – Spanyolország 0-1

.

Bronzmérkőzés:

2010. július 10. (szombat) 20:30, Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay Stadion

Németország – Uruguay

.

Döntő:

2010. július 11. (vasárnap) 20:30, Johannesburg, Soccer City Stadion

Spanyolország – Hollandia

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!