Uruguay és Ghána találkozik egymással a 8 között!

Published on június 27, 2010 by   ·   1 Comment

Napi vb üsszefoglaló (1. és 2. nyolcaddöntő)


Ma délután megkezdődtek a nyolcaddöntők a 19. Labdarúgó Világbajnokságon. Az már bizonyossá vált, hogy a mai két meccs győztese egymással találkozik majd a további küzdelmek során.

Délután az Uruguay – Dél-Korea mérkőzéssel megkezdődött a kieséses szakasz. A 8. percben az idei viadal legkülönösebb gólját láthatták a mérkőzést a televízióban vagy a helyszínen megtekintett fiúk, lányok, urak és hölgyek. Forlán adott be balról, két koreai védő és a kapus is elegendte a labdát, Suarez lecsapott és a hálóba lőtte a „Jabulanit”.

A 30. percig két veszélyes uruguayi kontrát és egy-kettő elpuskázott koreai lövést jegyezhettünk fel. Ezután is alakultak ki helyzetek, ám többnyire nem voltak veszélyben a kapuk. Nem úgy a 68. percben. Ekkor egy jobb oldali beadásnál nem értette meg egymást kapus és védő, így Li Csung Jong a szinte üres kapuba fejelhetett. A 80. percben egy szögletet kicsúsztattak, Suarezhez került a labda és ő egy gyönyörű tekeréssel ismét vezetéshez jutatta Uruguay csapatát. Mint később kiderült, ez a gól azt jelentette, hogy Uruguay a következő meccsét már a negyeddöntőben játszhatja Ghána ellen.

A Ghána – Egyesült Államok mérkőzés győztese éppen az előbb említett Uruguay csapatával játszik majd a legjobb 8 között. A „fekete csillagok” nagyon jól kezdtek és Kevin-Prince Boateng góljával már az 5. percben vezetést szereztek. Egyből látni lehetett, hogy az amerikai csapat szerkezetileg nem valami jól állt fel, hiszen az afrikaiak nagyon könnyen áthozták a labdát a középpályán. Talán ennek hatására, Bradley lehozta Clarkot és behozta Edut és a szünetben Feilhabert, így velük nagyon-nagyon stabillá vált a középpálya.

A 62. percben aztán jött az egyenlítés. Dempsey harcolt ki egy tizenegyest, amit Donovan magabiztosan lőtt be. Bő 15 perc múlva Altidore kapott egy nagy indítást, védőjét lerázta, de estében a kapu mellé lőtt. Ezután több gól nem esett a rendes játékidőben, így 1-1-el startoltak a csapatok a túlórára. A hosszabbítás elején aztán ismét villantak a „fekete csillagok”. A 93. percben egy előreívelt labdára Asamoah Gyan startolt rá, lefutotta klubbeli csapattársát, Bocanegrát és a léc alá bombázott.

Ez után az Egyesült Államok legjobb labdarúgóinak futniuk kellett az eredmény után, ám több gólt már nem sikerült szerezniük, így kiestek. Ezzel az is eldőlt, hogy lesz afrikai csapat a negyeddöntőben. Ghána Uruguay legjobbjaival játszik majd az elődöntőbe jutásért, ott is ilyen csatára lehet majd számítani. Mindenesetre Afrika már csak értük szoríthat, így valószínűleg nagy lesz majd a vuvuzela hangja. A két győztes egymás elleni párharcára július 2-án, pénteken kerül sor a Soccer City Stadionban.

.

Negyeddöntő:

Uruguay – Dél-Korea 2-1

Egyesült Államok – Ghána 1-2 (hosszabbítás után)

.

Július 2. (péntek) 20:30 Johannesburg, Soccer City Stadion

Uruguay – Ghána

Readers Comments (1)

  1. [...] 2010. 06. 26. (1. és 2. nyolcaddöntő) Oszd meg ismerőseiddel! Nincs megjegyzés a következőhöz: "Foci VB" [...]

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!