Továbbjutás kéz a kézben?

Published on június 22, 2010 by   ·   1 Comment

Foci Vb

Mexikó – Uruguay

Megkezdődik a harmadaik forduló is a dél-afrikai világbajnokságon. Mivel nagyon sok nyitott kérdés van még a továbbjutást illetően, illetve, hogy a csoport egyik párharca ne tudja érdemileg befolyásolni a másik meccs eredményét, ezért a csoport-találkozók egy időpontban kezdődnek. Így történik ez az A jelű kvartettben is, ahol Mexikó – Uruguay és Dél-Afrika – Franciaország mérkőzéseket rendeznek.

A csoport állása igen érdekesnek és meglepőnek mondható két forduló után: az első helyen Uruguay válogatottját találjuk 4 ponttal, 3-0-ás gólkülönbséggel, a második helyen Mexikó áll szintén 4 ponttal, 3-1-es gólmutatóval, harmadik a csoportban a morálisan teljesen szétesett Franciaország 1 ponttal, 0-2-es gólkülönbséggel, míg az utolsó a hazai gárda szintén 1 ponttal, 1 rúgott és 4 kapott góllal. Láthatjuk, hogy matematikailag még mind a 4 gárda továbbjuthat, persze arra az esély, hogy a két 1 pontos csapatból valamelyik is továbbjusson, igen minimális esélyt látok.

Természetesen mindenkinek az jut eszébe a tabellára pillantva, hogy a két tengeren túli gárda békés döntetlennel kéz a kézben továbbjutna, s így kiejtenék a 4 éve döntőt játszó franciákat és a házigazdákat. Lehetséges, hogy ez is fog történni, de vannak azért még nyitott és megválaszolásra váró kérdések.

1.) Lehetséges-e, hogy a taktikában és játékban semmit sem mutató Domenech-legénység ilyen csúfosan, akár rúgott gól nélkül essen ki?

A válasz azt hiszem nem bonyolult: IGEN!

Egyértelműen csalódás a franciák játéka. Hallani híreket a csapat és a vezetőség között kialakult konfliktusról, a hazaküldött Anelka-ról, vagy az elmaradt edzésről, amelyen a játékosok nem jelentek meg, így demonstrálva Anelka mellett és Domenech ellen. Annyi bizonyossággal elmondható, hogy a sokkal többre taksált gárda saját, véres verejtékkel felépített nimbuszát néhány nap alatt képes volt lerombolni, amely nagyban köszönhető Domenech-nek, akinek nincsenek meg a megfelelő képességei, hogy egy ilyen “súlyos” csapatot irányítson.

2.) Tényleg mindenkinek jó lesz az a békés döntetlen a Mexikó – Uruguay meccsen?

A válasz itt már sokkal bonyolultabb, mint azt elsőre gondolnánk: IGEN is és NEM is!

Ugyanis ha csak a csoportból való továbbjutást nézzük, akkor mindkét gárdának tökéletes egy sárga lapok és sérülések nélküli, laza döntetlen. De ha egy kicsit távolabbra pillantunk, és már a nyolcaddöntők párosítását nézzük, akkor mégsem mindegy az, hogy melyik válogatott végez a kvartett 1. és 2. helyén. Ugyanis az A csoport győztese szinte biztosan Görögországgal vagy Dél-Koreával találkozik a legjobb 8 közé kerülésért, míg a csoportmásodik a szárnyaló, Messivel és Higuainnal felálló Argentínával kénytelen megküzdeni.

Ugye mennyire nem mindegy a csoportsorrend?

Így ha Javier Aguirre fiai nem akarnak már a nyolcaddöntőben, egy, a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapattal összekerülni, akkor le kell hogy győzzék Forlanékat. Ez nem lehetetlen küldetés Marqueznek és társainak, de legalább annyira fegyelmezett és jó játékot kell mutatniuk, mint tették azt Franciaország ellen.

Feltehetnénk természetesen azt a kérdést is, hogy mi a fontosabb: a biztos továbbjutás, s így a döntetlennel való megelégedés,  vagy netán azt kockáztatva egy támadó foci felvállalása, hogy elkerüljék a nyolcaddöntőben Argentínát?

Mivel én szinte semmi esélyt nem látok arra, hogy ez a széthullott gall csapat több góllal legyőzze Dél-Afrikát, s egy mexikói vereség esetén továbbjusson, ezért Javier Aguierre helyében én mindenképpen a nyílt, támadó focira buzdítva küldeném ki a kezdő tizenegyet. Persze könnyen beszélek én innen a laptop elől…:)

Mindent összegezve azt lehet elmondani, hogy a továbbjutás eléréséhez szükséges döntetlennel nagy valószínűséggel az uruguay-iak lennének boldogabbak…

Én azért bízom a közép-amerikai válogatottban, hisz mindkét eddig fellépésükön egy kultúrált, taktikailag nagyon erős és a támadásokra építő csapatot ismertem meg. Ezért tippemet is ehhez “igazítom”:

.

Tippem: Mexikó – Uruguay 2-1 (Tipperősség: 10/5)

.

Érdekességként szeretném még megemlíteni, hogy a legfrissebb hírek szerint a Kassai Viktor által dirigált magyar küldöttség vezeti a mérkőzést.

.

Mexikó 23-as kerete:

Kapusok: Memo Ochoa (América), Luís Ernesto Míchel (Chivas), Óscar Pérez (Chiapas)

Védők: Rafael Márquez (Barcelona), Ricardo Osorio (Stuttgart), Héctor Moreno (AZ Alkmaar), Francisco Rodríguez (PSV Eindhoven), Carlos Salcido (PSV Eindhoven), Paul Aguilar (Pachuca), Efrain Juárez (Pumas)

Középpályások: Jonny Magallón (Guadalajara), Jorge Torres Nilo (Atlas), Gerardo Torrado (Cruz Azul), Israel Castro (Pumas), Andrés Guardado (Deportivo)

Csatárok: Pablo Barrera (Pumas), Adolfo Bautista (Guadalajara), Alberto Medina (Guadalajara), Cuauhtémoc Blanco (Veracruz), Javier Hernández (Guadalajara), Giovani dos Santos (Galatasaray), Guillermo Franco (West Ham), Carlos Vela (Arsenal)

.

Uruguay 23-as kerete:

Kapusok: Fernando Muslera (Lazio), Juan Castillo (Deportivo Cali), Martin Silva (Defensor)

Védők: Diego Lugano (Fenerbahce), Diego Godin (FC Villarreal), Andres Scotti (Colo Colo), Jorge Fucile (FC Porto), Martin Caceres (Juventus), Mauricio Victorino (Universidad de Chile)

Középpályások: Walter Gargano (SSC Napoli), Egidio Arevalo Rios (Penarol), Sebastian Eguren (AIK Stockholm), Diego Perez (AS Monaco), Maximiliano Pereira (Benfica), Alvaro Pereira (FC Porto), Ignacio Gonzalez (FC Valencia), Nicolas Lodeiro (Ajax Amsterdam), Alvaro Fernandez (Universidad de Chile)

Csatárok: Luis Suarez (Ajax Amsterdam), Diego Forlan (Atletico Madrid), Sebastian Abreu (Botafogo), Edinson Cavani (US Palermo), Sebastian Fernandez (Banfield)

.

Tipp: Mexikói győzelem

Odds: 3,75

Fogadóiroda: BET365

FOGADJ MOST A BET365 FOGADÓIRODÁNÁL A 15.000 FT SPORTFOGADÁS BÓNUSZODBÓL!!!*

Tipperősség: 5/10

Élő közvetítés: Mexikó – Uruguay vb meccs élőben, M1-15:30

.

* Részletek a Bet365 oldalán

Readers Comments (1)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!