Napi vb összefoglaló (D csoport)
Ghána – Németország 0-1
Ma este a D-csoport küzdelmei fejeződtek be. Utolsóként Németország – Ghána és Ausztrália – Szerbia mérkőzéseket rendeztek. A továbbjutást az első két fordulóban egyik csapat sem tudta eldönteni, így az utolsó körre maradt a döntés.
Németország nagyon agilisan kezdett, Ghána többnyire a védekezéssel törődött. Az első félidőben mindkét csapat támadott, támadgatott, de nagyon komoly gólhelyzet nem alakult ki egyik tizenhatoson belül sem. A második félidő elején Ghánának volt egy óriási gólhelyzete, ám nem tudták kihasználni az adódó lehetőséget. Aztán a 60. percben megtört a jég, Mesut Özil hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba. A Werder Bremen játékosa jobbról kapott egy labdát és egy pattanás után kilőtte a hosszú felső sarkot. Ezután a gól után Ghána aktivizálta magát támadásban is és rögtön gólhelyzetek sokasága adódott előttük. Végül Németország megőrizte egygólos előnyét és csoportelső lett, ami annyit jelent Joachim Löw gárdájának, hogy a torna előtt esélyesként is kikiáltott angolokkal játszik majd a legjobb 16 között.
A D-csoport másik mérkőzésén Ausztrália csapott össze Szerbiával. A szerbeknek mindössze annyit kellett tenniük, hogy legyőzik az „auszikat”, amivel biztos továbbjutónak számítottak volna, a másik mérkőzés eredményétől függetlenül. Csakúgy, mint a csoport másik meccsén, itt is inkább a második félidő dominált, gólokban és játékban is. A 69. percben aztán Cahill fejelt a hálóba egy jobb oldali beadás után. Ezután megélénkült a mérkőzés és bő 5 perc múlva újabb gólt szereztek Ausztrália legjobbjai, ezúttal Brett Holman volt eredményes. Neki ez már a második gólja volt itt, Dél-Afrikában. A 84. percben aztán visszajöttek a szerb remények, Pantelic volt eredményes. Itt már egy gól is szerb továbbjutást eredményezett volna. Az Ajax csatára aztán mennybe mehetett volna a 93. percben, amikor Danko Lazovic kiugrott a leshatárról és Pantelicnek centerezett, ám a csatár fölé rúgta az óriási helyzetet. Végül maradt 2-1 a végeredmény, ami egyik csapatnak sem kedvezett. Így a másik mérkőzésről Ghána és Németország is továbbjutott a nyolcaddöntőbe, ahol előbbi az USA-val, míg utóbbi Angliával játszik majd.
.
A D csoport végeredménye:
1. Németország 6p 5-1
2. Ghána 4p 2-2
3. Ausztrália 4p 3-6
4. Szerbia 3p 2-3
.
A nyolcaddöntő párosítása:
.
2010. június 26. (szombat) 20:30, Rustenburg, Royal Bafokeng Stadion
Egyesült Államok – Ghána
.
2010. június 27. (vasárnap) 16:00, Mangaung/Bloemfontein, Free State Stadion
Németország – Anglia
[...] 2010. 06. 23 (D csoport) Oszd meg ismerőseiddel! Nincs megjegyzés a következőhöz: "Foci VB" [...]