június 27, 2010
Foci Vb
Németország – Anglia

Vasárnap 16.00 órakor a Németország – Anglia mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság nyolcaddöntőinek sora. Aki eddig fanyalgott, hogy milyen szerény képességű csapatok játszanak egymás ellen – ami valljuk be, néha nem is volt jogtalan kritika – most az is csettinthet, hisz egy igai presztízsmérkőzés következik, amely hatalmas téttel is bír még emellett.
Két ilyen múltú és játékerőt képviselő válogatott, amelyek talán a végső győzelemre is esélyesek lennének, kénytelenek már a legjobb 16 között összecsapni. Ez nekünk nézőknek, szurkolóknak jó is, és rossz is. Jó azért, hisz kitűnő mérkőzésre, szikrázó összecsapásokra van kilátás, és rossz is, hisz az egyik csapattól el kell köszönnünk.
Ha górcső alá vesszük a csoportmeccseken nyújtott teljesítményüket, akkor azt kell mondanunk, hogy a német gárda valamivel jobb formát mutat, és élvezetesebb játékot produkál. Emlékezzünk csak első meccsükre Ausztrália ellen, amikor is sima 4-0-lal mosták le a szigetlakókat a pályáról. A második összecsapáson Klose kiállítása és Podolski kihagyott büntetőjét már nem tudták elviselni, s 1-0-ás vereséget szenvedtek Szerbiától. Utolsóként a szintén nyolcaddöntős Ghánával csaptak össze a továbbjutás szempontjából igen fontos meccsen, amit Özil gyönyörű góljával meg is nyertek, s 6 ponttal a kvartett élén végeztek.
Anglia első csoportmeccsén 1-1-es döntetlent játszott az USA ellen, amely mérkőzés Green hatalmas potyagólja miatt lehet emlékezetes. Ezt követően Algéria válogatottját mindenki lesajnálta, hisz úgy gondolhatták, hogy a szigetországiak a pontvesztés miatt a földbe döngölik az észak-afrikaiakat, de egy unalmas 0-0 lett a vége. A harmadik meccsen csak a győzelem volt elfogadható és továbbjutást érő a Capello-teamnek, amit nagy nehézségek árán meg is oldottak.
A két gigász küzdelmét az angolok várják jobb előjelekkel. A németeknél ugyanis biztosan nem játszat sérülés miatt Cacau, míg kérdéses a hátvéd Boateng és Ballack sérülését követően a karmesteri pálcát a kezébe vevő Schweinsteiger szereplése. Ha Basti nem tud pályára lépni, akkor a hírek szerint a fiatal Toni Kroos helyettesítheti a középpályán.
Angliát ugyan sérülések nem “hátráltatják”, viszont a csapat játéka miatt aggódhatnak a szurkolók. Rooney és társai eddig sem kényeztették el az értük szorítókat, most pedig az eddiginél jóval erősebb ellenfél kerül az útjukba, ahol is szép, kombinációs játék még nehezebb lesz. A Szlovénia ellen győzet gólt szerző Defoe valószínűleg megőrizheti kezdő pozícióját Heskey-vel szemben, s King sérülése után Upson fog újra Terry középhátvéd-párja lenni, s nagy csatákat vívni Kloseval.
Személyes véleményem az, hogy eddig sokkal szebb, kombinatívabb játékot láthattunk Joachim Löw tanítványaitól, míg Capello fiai csak szenvedtek. Ha Schweinsteiger vállalni tudja a játékot, akkor az óriási lökést adhat a Nationalelfnek, valamint Özil és Podolski jó játékával le is győzhetik ősi ellenségüket.
Eddig engem sem Lampard, sem Gerrard játéka nem győzött meg, s talán Capellonak is meg kellene hallgatnia a kritikusokat, akik azt hangoztatják, hogy nem biztos, hogy az a jó Angliának, ha a két világsztár egyszerre a pályán van. Igaz a liverpooli középpályás már talált egy gólt az Egyesült Államok ellen, de Lampard még adós a tőle megszokott gólokkal. Akkor még meg sem említettük Rooneyt, aki csak árnyéka önmagának, 100%-os ziccerek sorát hagyta már ki, nagy meglepetésre az olasz mester is lecserélte már.
A szigetországiak tudnak az eddig mutatottnál sokkal jobban is játszani, de úgy gondolom ez most kevés lesz. Idézhetném Lineker híres mondását is, azaz : ” a foci olyan játék, amit 22-en játszanak, és a végén mindig a németek nyernek”.
Rooney talán nem fog rúgott gól nélkül hazatérni, ezért azt is “bevállalom”, hogy Anglia egyetlen gólját a “Tank” szerzi.
.
Tippem: Német győzelem – (2-1)
Odds: 2,87
Fogadóiroda: BET365
.
.
Tipp erőssége: 6/10
Élő közvetítés: Vb nyolcaddöntők élőben, M1 – 15:30


One response to "Ősi ellenségek egymás ellen!"
[...] Németország – Anglia [...]
Leave a comment
You must be logged in to post a comment.