Napi vb összefoglaló (3. és 4. nyolcaddöntő)
Németország – Anglia 4-1
Ma ismét folytatódtak a küzdelmek Dél-Afrikában. Németország az ősi ellenfelét, Angliát fogadta, a másik párharcot Argentína és Mexikó vívta.
Délután a németek és az angolok küzdelmét tekinthette meg a nagyérdemű. Az első helyzetet Németország csapata alakította ki, Özil kapott egy kiugratást, de jobb lábbal kellett lőnie, így David James lábbal hárítani tudott. A németek támadásban maradtak, ennek eredménye lett a vezető gól. Neuer rúgta ki a labdát, Upson elvétette, Klose pedig nem hagyta magát és estében a kapuba lőtt.
12 perc múlva megduplázta előnyét a „Nationalelf”. Az oldalvonal közelében helyezkedő Klose odapörgette a labdát Müller elé, aki Podolski elé tálalt, aki egy kicsit hosszan vette át a labdát, de még így is sikerült James hóna alatt eltennie a labdát a hosszú sarokba. 5 perc múlva aztán feléledtek az angol remények. Gerrard beadása után Neuer szörnyen mozdult ki a ketrecéből, így az előrehúzódó Upson a hálóba fejelt.
Pár percre rá Lampard szabályos gólját nem adta meg a bíró, a visszajátszások során tisztán látni lehetett, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Így 2-1-es német előnnyel vonultak szünetre a csapatok. A félidő után kicsit leült a meccs, így történt meg az, hogy egy szabadrúgás után lekontrázták az angolokat, Müller Schweinsteigerhez passzolt, aki visszaosztotta neki és a fiatal csatár máris második vb-góljánál tartott.
3 perc múlva aztán végleg megpecsételődött az angolok sora, hiszen megint a Bayern fiatal sztárcsillaga volt eredményes. Ismét egy kontra után Barry nem volt elég határozott, Özil elvitte a labdát, középre centerezett és máris 4-1 volt az eredmény. Ezután a csapatok kihúzták a hátralévő időt, több esemény már nem történt, így maradt a német kiütés.
Az esti mérkőzést Argentína és Mexikó vívta egymással. A dél-amerikaiak a németekhez hasonlóan egy könnyű győzelmen vannak túl. A 26. percben Tevez lesgólja borzolta a kedélyeket, de Rosetti megadta a találatot. 7 perc múlva már kettő volt az argentinok előnye. Osorio elcselezte magát, Higuain megkaparintotta a labdát, Oscar Perezt is kicselezve a hálóba gurított.
A második félidő kezdete után nem sokkal Tevez cselezett a tizenhatos előterében, passzolni próbált, de visszapattant hozzá és irdatlan erővel kilőtte a bal felső sarkot. Ezzel már három gól volt az előny, de Mexikó ezután sem adta fel. Ennek eredménye is lett a 71. percben. Javier Hernandez lefordult Demichelis-ről és a léc alá lőtte a labdát. Mexikó teljes mértékben megérdemelte a szépítő gólt, habár ez már csak szépségtapasz.
Összességében Mexikó nem vallott szégyent a világbajnokságon, Argentína pedig készülhet a Németország elleni meccsre. Érdekesség, hogy a két csapat négy évvel ezelőtt a verseny ugyanezen szakaszában játszott egymás ellen, akkor 1-1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel a Nationalelf jutott tovább. A németek végül a harmadik helyezést kaparintották meg.
.
A 3. és 4. nyolcaddöntő végeredményei:
Németország – Anglia 4-1
Argentína – Mexikó 3-1
.
Július 3. (szombat) 16:00, Cape Town (Fokváros), Green Point Stadion
Argentína – Németország
[...] 2010. 06. 27 (3. és 4. nyolcaddöntő) Oszd meg ismerőseiddel! Nincs megjegyzés a következőhöz: "Foci VB" [...]