Kötelező a győzelem az Azurriknak!

Published on június 20, 2010 by   ·   1 Comment

Foci VB

Olaszország – Új-Zéland

14


Június 20-án, 16.00 órakor eljön az idő, hogy a címvédő olasz válogatott kijavítsa a renoméján esett csorbát, és nagy lépést tegyen az F-csoportból a továbbjutás felé. Ehhez kívánni sem tudott volna jobb ellenfelet az új-zélandi csapatnál. A fogadóirodáknál a legesélytelenebb válogatottnak tartott óceániak ellen kötelező a győzelem Marcello Lippi fiainak, még akkor is ha ez a csapat nem úgy muzsikál, mint 4 évvel ezelőtt.

Az olasz szövetségi kapitányt rengetek kritika érte, hogy túlságosan ragaszkodik a 4 éve világbajnokságot nyert játékosokhoz. Én is csatlakoznék ehhez a kritikához, sőt ki is egészíteném ezt: véleményem szerint hiányzik egy igazi vezér ebből az olasz válogatottból, amit pl. Totti testesíthetne meg. A másik dolog amit nem igazán értek, az az, hogyan kerülhetett 6 Juventus játékos a keretbe, mikor olyan gyenge szezont produkáltak a Zebrák? Öten játszottak is kezdőként Paraguay ellen, (míg Camoranesi csereként lépett pályára) és azt kell mondanom, hogy ez meg is látszott a csapat játékán. Személy szerint csak Buffon és Chiellini beválogatásával értek egyet. Közülük a kapus meg is sérült, és veszélybe került a további szereplési a VB-n…persze, csak ha lesz “tovább”.Ha nem tudják legyőzni Új-Zélandot, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy utoljára láttuk világbajnokságon szerepelni korunk egyik legjobb hálóőrét.

A Paraguay elleni első csoportmeccsen mutatott játék nagy csalódás volt az olaszok győzelméért szorítóknak. Egyedüli üde színfoltként tűnt fel Montolivo, aki remek passzokkal mozgatta az Azurrikat, igaz sok helyzetet így sem sikerült kidolgozniuk.

A csatárok közül sem Gilardino, sem Iaquinta nem mutatott sokat, így ennél a meccsnél csak jobban játszhatnak majd. Halkan megjegyezném, hogy Lippi szinte majdnem a dél-amerikaiak elleni meccs végéig a padon jegelte a Seria A gólkirályát, Di Natalet, akit e szezonbeli produkciója a kezdőbe predesztizálna.

Valamiért erről az olasz válogatottról a franciák jutnak eszembe. Odáig azért nem mennék, hogy Domenech-et Lippihez hasonlítsam, de hasonlóan elképzelés nélküli és minden átütő erőt nélkülöző mindkét “nagycsapat” játéka eddig.

Játsszunk el a gondolattal, hogyha Olaszország hozza ezt az amúgy kötelező győzelmet, akkor 4 ponttal, és Szlovákiát várva a harmadik fordulóban igen kényelmes helyzetben lenne. Kényelmüket a paraguay-iak tehetik még komfortosabbá, ha legyőzik északi szomszédunkat (e kis elemzés írásakor ez még nem derült ki), hisz akkor két 4 pontos, és két 1 pontos csapat lesz a csoportban. Így az olaszoknak egy döntetlen is elég lenne a nyolcaddöntőbe jutáshoz, ami valljuk be, egy Szlovákia-szintű csapat ellen szintén elvárás lehet.

Új-Zéland válogatottjáról is ejtenék néhány szót. A szlovákok ellen elért 1-1-es döntetlen alkalmával láttam először játszani Ricki Herbert tanítványait. Ami azonnal szembetűnő volt, hogy angol stílusba fociznak. Sok az ívelgetés, sok a testi kontaktus. Ha egy csapatnak nincs sztárjátékosa, nincs olyan játékereje, amellyel felvehetné a harcot erősebb válogatottakkal, akkor ezt a taktikát kell követnie.

Szlovákia ellen a 93. percben sikerült pontot menteniük, ami számukra már óriási siker. Ez felvértezheti őket még nagyobb önbizalommal, de úgy gondolom az olaszok ellen ez a plusz is kevés lesz.

Az olaszok biztos győzelméhez azonban minden játékosuknak többet kell mutatnia, mint tette az Paraguay ellen, mert ellenkező esetben nagy meglepetés érheti őket.

.

Tippem: Olaszország – Új-Zéland 2-0 (Tipperősség: 9/10)

.

Olaszország vb-kerete

Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Federico Marchetti (Cagliari), Morgan De Sanctis (Napoli)

Hátvédek: Gianluca Zambrotta (Milan), Fabio Cannavaro (Juventus), Giorgio Chiellini (Juventus), Christian Maggio (Napoli), Leonardo Bonucci (Bari), Domenico Criscito (Genoa), Salvatore Bocchetti (Genoa)

Középpályások: Andrea Pirlo (Milan), Gennaro Gattuso (Milan), Daniele De Rossi (Roma), Riccardo Montolivo (Fiorentina), Mauro Camoranesi (Juventus), Angelo Palombo (Sampdoria), Claudio Marchisio (Juventus)

Csatárok: Fabio Quagliarella (Napoli), Vincenzo Iaquinta (Juventus), Antonio Di Natale (Udinese), Alberto Gilardino (Fiorentina), Giampaolo Pazzini (Sampdoria), Simone Pepe (Udinese)

.

Új-Zéland vb-kerete:

Kapusok: James Bannatyne (Team Wellington), Glen Moss (Melbourne Victory), Mark Paston (Wellington Phoenix)

Védők: Ryan Nelsen (Blackburn Rovers), Andy Boyens (New York Red Bulls), Tommy Smith (Ipswich Town), Tony Lochhead (Wellington Phoenix), Winston Reid (FC Midtjylland), Ben Sigmund (Wellington Phoenix), Ivan Vicelich (Auckland City)

Középpályások: Andy Barron (Team Wellington), Michael McGlinchey (Motherwell), Leo Bertos (Wellington Phoenix), Tim Brown (Wellington Phoenix), Jeremy Christie (FC Tampa Bay Rowdies), Aaron Clapham (Canterbury United), Simon Elliott (klub nélküli), David Mulligan (klub nélküli)

Csatárok: Chris Wood (West Bromwich Albion), Jeremy Brockie (Newcastle Jets), Rory Fallon (Plymouth Argyle), Chris Killen (Middlesbrough), Shane Smeltz (Gold Coast United)

.

Tipp: Olasz győzelem 1 gólos hátrányból is

Odds: 1,78

Fogadóiroda: UNIBET – 10.000 Ft bónusz

Tipperősség: 9/10

Élő közvetítés: Olaszország – Új-Zéland élőben, M1 – 15:30

Readers Comments (1)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!