Foci VB
Chile – Svájc

Hétfőn 16.00 órakor egymás ellen döntheti el a chilei és a svájci csapat, hogy kettőjük közül ki jut majd tovább a H jelű kvartettből. Állítom ezt annak ellenére, hogy az első fordulós eredményeik mindkettőjüket továbbjutásra predesztizálná, de mivel tudjuk, hogy a regnáló EB győztes gárda személyében van még egy vetélytársuk, ezért merem állítani, hogy a mostani két küzdőfél közül csak az egyik lesz ott a legjobb 16 között. Amelyik válogatott megnyeri ezt a mérkőzést, az biztos továbbjutónak tudhatja magát, hogy első vagy második helyen, az még a harmadik forduló eredményétől is függ.
Mindkét gárda teljesen tisztában lehet azzal, hogy Spanyolország nem fog még egyszer hibázni, (főleg nem Honduras ellen) ezért csak a győzelem elfogadható a dél-amerikai és a svájci csapatnak is. Ennek mi nézők lehetünk a nyertesei, hisz így egy kitűnő, végletekig kiélezett mérkőzésre számíthatunk.
A chilei válogatott másodikként jutott tovább a dél-amerikai selejtező csoportból a dél-afrikai VB-re, amit óriási fegyvertényként kell értelmezni, hisz megelőzték a B csoportban eddig brillírozó Argentínát és az F csoportban található Paraguayt.
Első fordulóbeli győzelmüket azonban nem szabad túlértékelni, hisz a VB egyik leggyengébbnek tartott csapatát, Hondurast győzték le minimális különbséggel 1-0-ra. Üde színfoltja volt számomra a meccsnek Sanchez játéka. Az Udinese csatára nem csak gyorsaságával és cselezőképességével tűnt ki társai közül, de ha van egy kis szerencséje, góllal mutatkozhatott volna be. Egy masszív, fizikailag igen erős hátvédsor jellemzi a dél-amerikaiakat, amelyet a svájci csatároknak sem lesz könnyű feltörni. Azt azonban mindenképp meg kell állapítanunk, hogy Marcelo Bielsa fiainak sokkal többet kell nyújtaniuk Svájc ellen, ha ponttal, vagy pontokkal szeretnék zárni a második kört is.
A chilei pontszerzéshez azonban lesz néhány szava Ottmar Hitzfeld legénységének is. Nincs olyan futball szerető, aki ne tudná, hogy milyen hatalmas tettet hajtottak végre Barnettaék azzal, hogy legyőzték Spanyolországot. Ez a győzelem óriási lökést adhat a továbbiakra is, és nagy önbizalommal felvértezve várhatják a ma délután mérkőzést. Azonban az is egyértelmű, hogy az ibériaiak felett aratott siker mint sem ér, ha nem szereznek legalább 1 pontot Chile ellen. Számukra az az 1 pont győzelemmel érhet fel, hisz az utolsó körben a lesajnált Hondurassal játszanak, s az így előre vetített 7 ponttal a csoport élén végeznének. Ehhez azonban sem Spanyolország, sem Chile nem fog asszisztálni, ebben biztosak lehetünk.
Meg kell említenünk, hogy azért sem mindegy, hogy ki végez a H csoport első és második helyén, mert a csoport-másodiknak 99%-os bizonyossággal Brazília válogatottjával kell hogy megmérkőznie a legjobb 8-ba jutásért. Ezt még a spanyolok sem akarhatják…
Az is nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a chileiek szélvész gyors szélsőikben bízhatnak, így a már említett Sanchezben vagy Gonzalesben. Fizikálisan nem vehetik fel a versenyt a robosztus, svájci játékosokkal, már azért sem, mert a dél-amerikaiaké a VB legalacsonyabb átlagmagasságú csapata.
Mindent összevetve azt mondhatjuk, két eltérő stílusban futballozó gárda fog egymásnak feszülni Port Elizabeth-ben, amely véleményem szerint nem fog sok gólos mérkőzést hozni, viszont lendületes, lüktető játékra készülhetünk.
.
Tippem: Chile – Svájc 1-1 (Tipperősség: 10/6)
.
Chile 23 fős kerete:
Kapusok: Claudio Bravo (Real Sociedad), Miguel Pinto (Universidad Chile), Luis Marín (Unión Espanola)
Hátvédek: Pablo Contreras (PAOK), Ismael Fuentes (Universidad Católica), Mauricio Isla (Udinese), Gary Medel (Boca Juniors), Gonzalo Jara (West Bromwich Albion), Waldo Ponce (Universidad Católica), Arturo Vidal (Leverkusen)
Középpályások: Carlos Carmona (Reggina), Marco Estrada (Universidad de Chile), Matías Fernández (Sporting), Gonzalo Fierro (Flamengo), Rodrigo Millar (Colo-Colo), Rodrigo Tello (Besiktas), Jorge Valdivia (al-Ain)
Csatárok: Jean Beausejour (América), Mark González (CSZKA Moszkva), Fabián Orellana (Xerez), Esteban Paredes (Colo-Colo), Alexis Sánchez (Udinese), Humberto Suazo (Real Zaragoza)
.
Svájc 23 fős kerete:
Kapusok: Diego Benaglio (Wolfsburg), Marco Wölfli (Young Boys), Johnny Leoni (FC Zürich)
Hátvédek: Stephan Lichtsteiner (Lazio), Stéphane Grichting (Auxerre), Philippe Senderos (Everton), Steve von Bergen (Hertha), Mario Eggimann (Hannover), Reto Ziegler (Sampdoria)
Középpályások: Valon Behrami (West Ham), Marco Padalino (Sampdoria), Gökhan Inler (Udinese), Benjamin Huggel (Basel), Gelson Fernandes (Saint-Étienne), Pirmin Schwegler (Eintracht Frankfurt), Tranquillo Barnetta (Leverkusen), Xherdan Shaqiri (Basel), Ludovic Magnin (FC Zürich)
Csatárok: Hakan Yakin (Luzern), Alexander Frei (Basel), Blaise Nkufo (Twente), Eren Derdiyok (Leverkusen), Albert Bunjaku (Nürnberg)
.
Tipp: Döntetlen
Szorzó: 3,10
Fogadóiroda: BET365
REGISZTRÁLJ MOST A BET365 OLDALÁN, FOGADJ A VB-RE ÉS SZEREZED MEG A 15.000 FT SPORTFOGADÁS BÓNUSZOD!
Tipp erőssége: 6/10
Élő közvetítés: Chile – Svájc élő közvetítés, M1 – 13:00
[...] Chile – Svájc [...]