Foci VB
Anglia – Algéria
A C csoportban is már a második körnél tartanak a csapatok. Az Anglia-Algéria találkozót péntek este a másik meccs (USA-Szlovénia) után rendezik.
Angliát mindig a végső győzelmre esélyes csapatok között emlegetik, de eddig csak egyszer (1966) sikerült világbajnoki aranyérmet szereznie. Mindig sok nagy név (Lineker, Shearer, Rooney, hogy csak párat említsek) állt az angol szövetségi kapitányok rendelkezésére, de valahogy sosem tudnak a csúcsra érni. A helyzett eléggé irónikus, mivel a foci angol „találmány”. Ez egy kicsit ahhoz fasonlítható, mint amikor a szakács főz, de nem ehet a saját főztjéből.
Most is nagyon erős kerete van a három oroszlánosoknak. Fabipo Capello, aki 2008-ban mutatkozott be Anglia szövetségi kapitányaként, olyan játékosok közül válogathat, mint pl. Cole, Terry, Carragher, Gerreard, Lampard. És akkor még nem említettük Wes Brownt, vagy Rio Ferdinandot, akik sérülés miatt nem utazhattak Dél-Afrikába. A nagy nevek ellenére Anglia csalódást keltett az első körben, miután csak egy 1–1-es döntetlenre volt képes az Egyesült Államok ellen. A vezetést már a 4. percben megszerezte és sokan (jogosan) gólparádéban reménykedtek, de elmaradt az angol henger. Igaz az amerikaiak egyenlítéséhez Green kapus nagy bakija is kellett, aki bevédte Dempsey lövését. Bár nem árt megemlíteni, hogy az amerikaiak 1990 óta (’94-ben redezőként) mindig ott volt a világbajnokságon, 1990 előtt összesen csak három alkalommal kvalifikálták magukat, tehát óriási fejlődésen mentek át a tengerentúliak.
Szegény Green nem lehet túl jó lelki állapotban. Nemcsak a potygól miatt, hanem azért is, mert rengeteg vicc született az esettel kapcsolatabn. Némileg kozmetikázta a West Ham hálóőre bakiját, mivel kétszer is nagyott védett a második félidőben. Persze nincs azért nagy baj, mivel még két meccse van az angoloknak, és a sztárokkal teletüzdelt háromoroszlánosok minden bizonnyal már ma javítanak. Bár nem mernék mérget venni rá, hogy a vb után most már a szakács is kap az általa elkészített vacsorából.
Algéria egy nagyon unalmas mérkőzésen mutatkozott be, amelyet el is veszetee 1–0-ra Szlovénia ellen. Az angol-amerikai meccshez hasonlóan itt is egy potyagól döntött. Koren, a szlovén középpályás, lövésre szánta el magát a 79. percben, Sausi ugyan még beleért a labdába, de hárítani nem tudott. Ekkor az afrikaiak már tíz emberre fogyatkoztak, miután a gól előtt hat perccel Gezzal kezezése után megkapta a második sárga lapját.
Algéria sem rendszeres vendége a világbajnokságoknak. A mostani előtt csak kétszer (1982, 1986) kvalifikálta magát. Egy nagy sikerben azért volt része, amikor pont 20 éve megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját (idén a negyedik helyet szerezte meg). A csapatban legtöbben Franciaországban, középcsapatoknál profiskodik, de van olyan, aki a másodosztályból került a válogatottba. Az egyik legnagyobb név Bougherra, aki a skót bajnok Rangers alkalmazottja.
Anglia és Algéria még soha nem játszott egymás ellen.
.
Nagyon valószínű, hogy az első fordulóbeli X után Anglia javítani fog. Tipp: angol győzelem.
.
Anglia kerete:
Kapusok: Green (West Ham) Hart (Manchester City) James (Portsmouth)
védők: A. Cole (Chelsea) Carragher (Liverpool), Dawson (Tottenham), G. Johnson (Liverpool), King (Tottenham). Terry (Chelsea), Upson (West Ham), Warnock (Aston Villa)
Középpályások: Barry (Manchester City), Carrick (Manchester United), Gerrard (Liverpool), J. Cole (Chelsea), Lampard (Chelsea), Lennon (Tottenham), Milner (Aston Villa), Wright-Phillips (Manchester City)
Csatárok: Crouch (Tottenham), Defoe (Tottenham), Heskey (Aston Villa), Rooney (Manchester United)
.
Algéria kerete:
Kapusok: Gauaui (ASO Chlef), M’Bolhi (Slavia Sofia), Sausi (ES Szetif)
Védők: Belaid (Frankfurt), Belhadzs (Portsmouth), Bugerra (Rangers), Hallis (Nacional Madeira), Jahja (Bochum), Laifaui (ES Sétif), Medzsani (Ajaccio)
Középpályások: Abdun (Nantes), Budebduz (Sochaux), Gediura (Wolverhampton), Jebda (Benfica), Kadir (Valenciennes), Lacen (Racing Santander), Manszuri (Lorient), Matmur (Monchengladbach), Meszbah (Lecce), Ziani (Wolfsburg)
Csatárok: Dzsebbur (AEK Athén), Gezzal (Siena), Szaifi (Istres)
.
Tipp: Angol győzelem
Szorzó: 1,28
Fogadóiroda: UNIBET
REGISZTRÁLJ MOST AZ UNIBETEN, TÖLTSD KI A SPORTFOGADÁS KVÍZT ÉS SZEREZD MEG AZ INGYEN 1.000 FT-OT!
Tipperősség: 8/10
Élő közvetítés: Anglia – Algéria élő, M1 – 20:00
[...] Anglia – Algéria [...]