június 29, 2010

(1) Comment

Az utolsó szomszéd is kiesett!

bayernfan

Napi vb összefoglaló (5. és 6. nyolcaddöntő)


Szerbia és Szlovénia után Szlovákia is kiesett a további küzdelmekből. Északi szomszédunk Hollandia legjobbjaitól kapott ki 2-1 arányban. A másik mérkőzést Brazília és Chile vívta egymással.

Délután Hollandia – Szlovákia mérkőzést rendeztek Durban városában. Az első gólra a 18. percig kellett várni, ekkor De Jong indította Robbent, aki befelé húzott és kilőtte a rövid alsót. Gyönyörű góllal vezettek tehát a „tulipánosok”. Ezután átadták a kezdeményezést és a teret a szlovákoknak, akik nem tudtak élni a lehetőséggel. A 67. percben Stoch lövését ütötte szögletre Stekelenburg.

A sarokrúgás után Vittek került óriási helyzetbe és ismét az Ajax kapusa került reflektorfénybe. A 78. percben csakúgy a szlovák csatár került helyzetbe, mint az előbb, lesről szó nem volt, de Vittek nem találta el a kaput. A 84. percben megduplázta előnyét az „oranje”. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Mucha rosszul mozdult ki, Kuyt lecsapott a labdára, középre gurított, ahol Sneijder érkezett és a hálóba passzolt.

A 94. percben tizenegyeshez jutott Szlovákia. Vittek lábát húzta el Stekelenburg, és a sértett belőtte a büntetőt. A belőtt tizenegyes után a spanyol játékvezető rögtön lefújta az összecsapást, így a hollandok továbbjutottak a 8 közé, ahol Brazília csapatával játszanak majd.

Az esti mérkőzést Brazília és Chile játszotta. A mérkőzés elején többnyire a braziloknál volt a labda, a chileiek támadtak rájuk, nem sok sikerrel. A 35. percben aztán megtört a jég. Maicon szöglete után Juan a léc alá fejelt, Bravonak esélye sem volt a hárításra. Ez a gól megélénkítette a mérkőzést, és három perc múlva már kettő volt a különbség.

Robinho húzott befelé a baloldalról, Kakának passzolt, aki egyből továbbította a labdát Luis Fabianonak, aki a chilei kapust is kicselezve gurított a kapuba. A későbbi visszajátszásokból kiderült, hogy a Sevilla csatára nem volt lesen.

A második félidő már kicsit unalmasra sikeredett, de egy gól még így is benne volt a második 45 percben. Az 59. percben Robinho ismét egy szöget vert a chileiek koporsójába. Ramires a félpályától elindult, három védő mellett elvitte a labdát, leadta a fiatal csatárnak, aki egyből lőtt, a labda pedig a bal alsó sarokban kötött ki.

Így a brazilok készülhetnek Hollandia ellen, ahol egy ugyanilyen jó mérkőzésre lehet kilátás. A mérkőzést pénteken 16 órától rendezik meg.

.

Végeredmény:

Hollandia – Szlovákia  2-1

Brazília – Chile  3-0

.

2010. 07. 02. (péntek) 16:00, Nelson Mandela Bay, Green Point Stadion

Hollandia – Brazília

One response to "Az utolsó szomszéd is kiesett!"

[...] 2010. 06. 28. (5. és 6. nyolcaddöntő) Oszd meg ismerőseiddel! Nincs megjegyzés a következőhöz: "Foci VB" [...]

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

viagra