Zöld-fehér rangadó Szombathelyen

Published on május 23, 2010 by   ·   No Comments

Magyar első osztály

Szombathelyi Haladás – Paks

Az utolsó zöld-fehér rangadóra kerül sor Szombathelyen, ahol a Haladás vendége a kieséstől éppen csak megmenekült Paks lesz. Lényegében a bennmaradást annak köszönhette a vendég csapat, hogy mostani ellenfelük pontot szerzett Nyíregyházán, így pedig biztossá tették a jövő évi első osztályú tagságukat. Van-e hála a magyar a magyar fociban, ez itt a kérdés!

A Haladás Róth Antal vezetésével végre kialakította sajátos stílusát, amely mostanra kikristályosodott. A csapat tehát egy magabiztos, bár kicsit színtelen focit játszik, de ez a taktika kilenc forduló óta eredményes, ugyanis annyi ideje nem kaptak ki a hazaiak. Róth Antal a maga hallgatag stílusában tehát megalkotta a maga hallgatag csapatát, például azt is meg merte tenni a Torzonborz edző, hogy Kenesei Krisztiánt folyamatosan csak cserepadoztatta. A csapatban Molnár Balázs eltiltott, ötödik sárga lapját kapta meg Nyíregyházán, így ő nem játszhat, Schimmer Szabolcs pedig sérülés miatt nem állhat Róth mester rendelkezésére. A Szombathelyi Haladás várhatóan a Rózsa – Csontos, Guzmics, Lengyel, Tóth – Simon Á., Iszlai, Halmosi – Nagy, Oross, Simon A. összeállításban lép pályára a Rohonci úton.

A Paks bennmaradt Kiss Károly vezetőedzővel, bár nagyon rögös volt az ehhez vezető út. Párszor meginogtak, de azt lehet mondani, soha nem feltartott kézzel léptek pályára. Minden meccsükben benne volt a győzelem esélye, arról nem igazán tehettek, hogy valami midig közbeszólt. A rutinos játékosok végül hozták a kötelezőt, most tehát Kiss Károly kicsit kísérletezhetne. A csatár Kiss Tamás jobb válla megsérült a Honvéd elleni mérkőzésen, az ő játéka ugyan kétséges, de Kiss Károly elmondta, ha csak egy mód is van rá, akkor játszani fog. Várhatóan ez a kezdőcsapat lép pályára: Kovács Attila – Vári Barnabás, Éger László, Szabó János, Völgyi Dániel – Heffler Tibor, Fiola Attila, Böde Dániel, Sipeki István – Kiss Tamás, Tököli Attila.

Itt is a teljesen tétnélküliség fog dominálni, bár mindkét edző elmondta, ők bizony győzni szeretnének. Rutinból hozzák ezeket a nyilatkozatokat, aztán a pályán már teljesen mást fogunk látni. A Haladás a meccs esélyese, de utolsó forduló révén nem szívesen tippelnék rájuk, és a Paks egyébként is elég veszélyes. Vannak olyan veszélyes támadói mindkét csapatnak, hogy egy-egy gólt mindketten berúgjanak. Szerintem itt is benne van a meccsben a látványos, közönségszórakoztató végeredmény.

.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt

Odds: 1,52

Fogadóiroda: TOBET

.

SZEREZD MEG A 20.000 FT SPORTFOGADÁS BÓNUSZOD + A FOOTBALL ÉVKÖNYVET!!!

.

Tipperősség: 6/10

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo megérzései

.

Szigo tippstatisztika:

Nyertes tipp: 75

Vesztes tipp: 60

Tipparány: 55,56%

Profit (%): 465%

Profit (egység): 4,65

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!