Lesz-e újabb Lilák generálta rémálom a Hidegkuti Stadionban?

Published on május 20, 2010 by   ·   No Comments

NB1

MTK – KTE

A rémálomszerű két héttel ezelőtti események után újra egy lila gárda látogat a Hidegkuti Stadionba. Másfél hete vasárnap 4-1-es vezetésről buktak el Garami mester fiai, azóta is ennek az utózöngéit nyögik a tehetséges fiatalok.

Az eredeti tervben az volt, hogy a két csapat szerdán találkozik egymással, de az időjárás közbeszólt. Talán jól is jött ez a plusz nap a budapestieknek, mivel Garami Józsi bácsinak lesz ideje rendbe tennie a fejeket. Nem elég, hogy kikaptak a Győrtől, de az Újpest elleni 5-4-es vereséget még mindig nem heverték ki. Néztem azt a mérkőzést, és csőd volt a játékuk. Teljesen megijedtek 4-2 után, az UTE meg valami miatt elkezdett nyomni. Rendben van, hogy emberhátrányban voltak, de 3 gólos előnyt akkor sem szoktak csak úgy elherdálni. Szabó Ádám az UTE ellen összeszedett piroslapja miatt nem léphet pályára most sem.

A Kecskemét hétfőn délután bajnokit játszott a Kaposvár ellen, és 3-1-re nyertek. Nagyon könnyű volt a vágóhídra menő Rákóczival szemben, sok ellenállást nem tanúsítottak a somogyiak. Azonban Urbányi István edző csapata nagyon kétarcú, nekem a Ferencváros elleni meccsük mutatta meg igazán ezt. Egy félidőig pályán sem voltak, a második játékrészben pedig hirtelen elkezdtek focizni. Valami ilyesmi várható most is!

Az MTK-nak ez az utolsó hazai bajnokija, talán nem ártana 2-0-ás vezetéseket többet elherdálnia. A Vasas, Debrecen és az Újpest ellen eljátszották ezt, talán Garami mester is csinálhatna valamit a csapatával. Mint jeleztem, a Kecskemét idegenben elég kétarcú, elég csak az FTC elleni egy félidős alvásra gondolni. Lehetséges, hogy ezt különösen budapesti illetőségű csapatoknál játsszák el. Lázok Jánost behívta Erwin Koeman a válogatott keretbe, ami jót tehet az önbizalmának is, Pál pedig az UTE ellen alkotott maradandót a négy góljával. Ez a két játékos elég is lehet ahhoz, hogy az MTK úgy fejezze be az évadot, hogy a szurkolókba ne maradjon semmi szálka…

Szigo tippje: Hazai győzelem

Szorzó: 1,91

Fogadóiroda: BET365  - 15.000 Ft sportfogadás bónusz

Tipp erőssége: 5/10

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo fogadásai

.

Szigo tippstatisztika:

Nyertes tipp: 74

Vesztes tipp: 57

Tipparány: 56,49%

Profit (%): 635%

Profit (egység): 6,35

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!