Kelet-német biztonsági harc a Bundesliga 2-ben

Published on április 26, 2010 by   ·   No Comments

Bundesliga 2

Cottbus – Union Berlin

A 32. forduló zárásaként egy kelet-német rangadót csodálhatunk meg. A hétfő esti mérkőzések soha nem a látványos játékról ismertek, nagy valószínűség szerint ez most is így lesz. Ráadásul nem hinném, hogy a két csapat nagyon bántani fogja egymást, ugyanis egy esetleges döntetlennel kéz a kézben maradhatnának bent a második ligában.

A Cottbus tavaly még első osztályú volt, azonban nagyon elbukták a play-offot a Nürnber ellen. Edzőváltás volt náluk, és egyből visszasüllyedtek a középszerbe. Sőt még az alá is, hiszen jelenleg a 12. helyen állnak a 18 fős második ligában, és 40 pontot gyűjtöttek. Nagyon átlag csapat, de azt el lehet mondani róluk, hogy szeretik az egyértelmű helyzeteket. Vagy nyernek, vagy kikapnak. Az utolsó öt meccses formatáblájuk is ezt tükrözi, hiszen 3-0-2-őt láthatunk. Számos sérültjük van, Dum, Ziebig, Sörensen, Adi és Roger biztosan nem lép pályára, Franke és Rivic játéka pedig kérdéses. A mostani tizenegy így nézhet ki: Tremmel – Straith, Burca, Brzenska, Angelov – Kruska, Fandrich, Shao, Rivic – Jula, Petersen.

Az Union nagyon szépen rajtolt, sokáig feljuátsesélyes is volt a gárda, azonban az évad második felében nagyon nem jöttek az eredmények. Ha lehet azt mondani, ők a tipikus középcsapat. Jelenleg 10. helyen állnak 41 ponttal. Nehéz ellenfél, imádják a védekezést. A formatáblájuk is ezt mutatja: 1-3-1. A vedégeknél a hosszú időre lesérült Parensen és Thomik bizonyosan hiányozni fog, de az öt sárgalapos ohlman sem lép pályára. Az ő kezdőjük: Glinker – Bemben, Göhlert, Rauw, Menz – Younga-Mouhani, Peitz, Mattuschka, Ede – Mosquera, Benyamina.

A nevek lehet, hogy senkinek nem mondanak sokat, de ez szinte teljesen azonos játékerőt képviselő két együttes. Ősszel 1-1-re végzett a két csapat, nagyon jó viszonyt ápolnak egymással. Kelet-németek, és ez bizonyos összetartástudatot hozott létre közöttük. Most, hogy mindketten viszonylag bajban vannak, a kiesés réme még meglegyintheti őket, nem gondolnám, hogy nagyon megerőtetik magukat a győzelemért. Talán lezsírozzák az 1-1-et, de nekem még valószínűbb az, hogy 0-0 lesz a meccs vége.

.

Tipp: 2,5 gól alatt

Odds: 1,93

Fogadóiroda: BET36515.000 Ft bónusz

Tipp erőssége: 6/10

Nézd élőben az összecsapást a BWIN fogadóiroda honlapján!

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo sportfogadásai

.

Szigo tippstatisztika:

Nyertes tipp: 62

Vesztes tipp: 50

Tipparány: 55,36%

Profit (%): 379%

Profit (egység): 3,79

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!