Foci, Svéd Bajnokság
Hacken – Trelleborg
A Bajnokok Ligája mérkőzések árnyékában Svédországban folytatódik az Allsvenskan is, ahol az eddigi két fordulóban erőn felül teljesítő kisebb göteborgi gárda fogadja a veretlen, azonban nyeretlen Trelleborgot. A harmadik forduló zárásaként tehát a Rambergsvallenben megnézhetjük a két veretlen csapat találkozóját.
A Hacken tavaly az ötödik helyen végzett, de mindenki azt gondolta, ez egyszeri eredmény volt részükről. Én is így vélekedtem, sőt még mindig ezt tartom. Ennek ellenére idén az első két mérkőzésüket megnyerték, megverték a Djurgardent 2-0-ra és ami tényleg nagy szó, az IFK Göteborgot is (1-0). A két meccs összefoglalóját megnéztem, egyiken sem érdemeltek volna győzelmet. A Djurgarden idén nagyon gyenge lesz, nem tartom kizártnak a kiesésüket sem, az IFK ellen pedig iszonyatos mákjuk volt. Kezdődött ott, hogy ellenfelük tizenegyest hibázott, aztán kapufát rúgott, kihagyott számtalan ziccert, ami a végén megbosszulta magát, hiszen a Hacken első valamirevaló akciójából gólt szerzett. A csapat védelme jó, azonban a csatáraik nem az igaziak.
A vendég Trelleborgnak is láttam az első két mérkőzés-összefoglalóját. Az első fordulóban Halmstad-ban játszottak 0-0-át, arra a meccsre nem érdemes sok szót fecsérelni, majd otthon fogadták az állítólag erős Kalmart. Az eredmény teljesen igazságos. A Kalmar egy védelmi hülyeséget használt ki, megszerezte az egyik braziljuk a vezetést, majd egy pontrúgást követő fejessel egalizáltak a hazaiak. Kritikán aluli talajon játszottak, egy-egy ordas nagy helyzet akadt még mindkét oldalon. Az 1-1-es végeredmény tehát reális volt.
Elég unalmas mérkőzésnek ígérkezik ez, hiszen mindkét csapat a biztonságos védekezést helyezi előtérbe. Egyedüli meccs lesz kedden, a göteborgi pálya talaja szántóföldre hasonlít. Értelmes játék tehát nem alakulhat ki, ráadásul szerintem ez a meccs a játékosoknak is nyűg lesz, ők is inkább az esti Bayern-MU meccset néznék. Egy döntetlennel mindkét fél bőven elégedett lenne, hiszen a Hacken továbbra is dobogón maradna, a Trelleborg pedig őrizné a veretlenségét. Én tehát úgy vélem, pontosztozkodás lesz a vége, de az ördög már megint nem alszik, mert a Hackenből ismét kinézem a késői gólt. A félidő azonban még akkor is 0-0 maradhat.
Tipp: A félidő vagy a végeredmény döntetlenre végződik
Szorzó: 1,66
Fogadóiroda: EXPEKT
Tipp erőssége: 6/10
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo elemzései
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 49
Vesztes tipp: 34
Tipparány: 59,04%
Profit (%): 1087,5%
Profit (egység): 10,87