Svéd kézilabda bajnokság
Lindesberg LIF – Sävehof IK
A hétfői nap fogadó-szempontból nagyon szegényes, minden valamire való mérkőzést meg kell becsülni. A futball ilyenkor lényegében pihen, tartalékolja magát a hétvégi nagyüzem után, a tenisz párharcok vasárnap pedig még nem tisztázódtak le. Így pedig kézilabda után kell nézni, aminek a kínálata hétfő lévén megint csak elég gyér. A svéd Elitserien az, ahol szinte folyamatos a bajnokság, most hétfőn is három mérkőzéssel jelentkeznek. Ezek közül az egyik legtisztábbnak ígérkezik ez a találkozó, tehát 19.00 órakor az Örebroi Idrottshall Arénára szegeződhetnek a tekintetek.
A Lindesbergről korábban már írtam két mérkőzésük kapcsán is. Akkor hazai pályán kaptak ki a Hammarbytól, majd idegenben a H43 Lund gárdájától. Mindkét mérkőzésen futottak az eredmény után, a második meccsen egészen nagy különbséggel, 5 góllal kaptak ki. A két, általam is elemzett mérkőzést követően a középmezőny aljához tartozó Skövdéhez látogattak még el, ahol 30-26-os vereséget szenvedtek. Tehát tovább tart Ilija Puljevic mester együttesének a kálváriája, az idei tavaszi szezonban még nyeretlenek. Az edzőre kicsit visszatérve: egy héttel ezelőtt jött a hír, hogy a vezetőség nevében Tommy Eriksson szakosztály vezető meghosszabbította a tréner szerződését, ugyanis elmondása szerint a mostani gyengébb szereplés nem a horvát mester hibája, őt továbbra is kiváló szaktekintélynek tartják, megbíznak benne. Ez viszonylag megnyugtató, de a játékuk ettől még nem lesz jobb. Visszacsúsztak az utolsó előtti 13. helyre, és a Skövde elleni vereséggel nehéz helyzetbe is kerültek, mindenképp kell egy bravúr részükről az utolsó 5 fordulóban.
A göteborgi Sävehof IK felemelkedése az új évezredre tehető, 2006-ban BL-szereplők voltak, olyan játékosokat termeltek ki, mint Kim Andersson, Jonas Larholm és Johann Ahlm. Idén is egyértelműen topcsapat, a tavalyi bajnok Alingsas előtt vezetik a bajnokságot. Összesen négy vereséget szenvedtek, ebből az Alingsas ellenit nem kell megmagyarázni, a másik három pedig az élmezőnyhöz tartozó Ystadts, Guif, Redbergslids hármastól volt. Ami azonban fontosabb: kiváló formába lendültek a tavaszi meccsekre, az utolsó két győzelmükkel sikerült kicsit leszakítaniuk a vetélytársakat, hiszen idegenben verték az Alingsast, és otthon a Lugit. Mindkét mérkőzésen a második félidőben fordítottak, mindkétszer három gólos hátrányból. A Lugi elleni utolsó meccsükön 15-18-ra ment a vendég gárda, azonban a második játékrészben a 7 gólos Victor Fridén és a 6 gólos Johan Jakobbson vezérletével megfordították a találkozót. Nagy győzelem volt ez, a szív diadala. A céljuk az, hogy megszerezzék az alapszakasz első helyét, ezzel lényegesen előnyösebb pozícióba kerülnének vetélytársaikkal szemben.
Még mindig nem tudok mást mondani, mint a legutóbbi két Lindesberg-meccs kapcsán. Nagyon nem jók, nagyon nincsenek formában. Megbízhatnak ők Ilija Puljevicben, de félő, hogy a horvát mester feladata egy második ligás bajnokcsapat felépítése lesz. A Narancsosoktól legalább egy meglepetés kellene, de nem nézem ki belőlük ezt. Ma végképp nem. Megint Örebroba utaznak, mivel a hazai Arénájuk csak 2010 nyarára lesz kész, addig az összes “hazai” mérkőzésüket a közeli nagyvárosban játszák. A hazai pálya előnye tehát bizonyosan nem fog érvényesülni. Hétfői nap van, a szurkolóknak is van jobb dolguk, mint ilyenkor utazni, 1000 nézőnél több nem várható. A Sävehof IK most elkapta a fonalat, a legutóbbi két győzelmük emberes tett volt. Buzog bennük a tettvágy, és hiába játszanak a mérkőzések elején gyengébbek, a második félidős hajráik eszméletlenek. Most is el tudok egy olyat képzelni, hogy az első játékrészben még vereségre állnak, aztán felturbózzák magukat. A végén 2-3 gólos sikerüket várom, és mivel a fogadóirodák is pont erre lőtték be a hendit, ezért biztosabb csak a sima győzelmükre játszani.
Tipp: Sävehof IK győzelem
Szorzó: 1,55
Fogadóiroda: BET365
Mielőtt regisztrálsz a BET365-re nézd meg itt annak bemutatóját!
Tipperősség: 6/10
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo sportfogadás tippjei
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 35
Vesztes tipp: 18
Tipparány: 66,04%
Profit (%): 1370,5%
Profit (egység): 13,70