NB2
Kaposvölgye – Budaörs
Igazi másodosztályú mérkőzésre kerül sor holnap a Somogy megyei Nagyberkiben. A jelenleg 10. helyezett Kaposvölgye fogadja az őket egy ponttal megelőző Budaörsi csapatot. Az esélyek a vendégek mellett szólnak, amit nem csak a jobb helyezésük mondat. Kivénhedt első osztályú játékosok gyűjtőhelye a két klub, nem várható nagy iram.
A nagyberki csapat tipikusan nem a rutinra szavaz, hiszen számos 20-25 éves játékosuk van. Ők mind olyan srácok, akik kevesek voltak az NB1-hez, de itt megállják a helyüket. A spílerek azonban itt is inkább az idősebb korosztályhoz tartoznak. Andruskó Attila és Kardos Ernő a középpályán osztják az észt, előbbi a Zalaegerszeg, utóbbi a Ferencváros profija volt, a csatársorban pedig Horváth Gyula, a PMFC legendás támadója osztja az észt. A két tavaszi meccsük nem sikerült rosszul, hiszen hazai pályán verték 1-0-ra a listavezető Gyirmótot, majd a most eléggé feltunningolt Honvéd II ellen értek el 1-1-et Budapesten. Nézzük közelebbről ezt a két találkozót: a Gyirmót ellen iszonytató szerencséjük volt, számtalan helyzetet kidolgozott az NB2 első helyezettje, de Strublics József kapus mindent védett. Kiprich József elmondta, hogy ilyen meccsük még egyszer nem lesz. A Honvéd ellen pedig a vége előtt kapták be az egyenlítő gólt, de ott is végig a hazaiak támadtak, számos helyzetet kidolgoztak.
Ha a Kaposvölgyére azt mondtam, hogy rutinos játékosok alkotják a gerincét, akkor mit mondjak a Budaörsre. A csapatkapitány kapásból Tüske Roland, de ott van a télen igazolt csatár, Márkus Tibor, valamint a szintén veterán Nagy Sándor. Összeállt a Tatabánya legutóbbi sikercsapatának gerince, a Tüske-Márkus-Nagy hármas. Mellettük ott csak a REAC-tól igazolt Koós Gábor, Csobánki Ádám, valamint Lászka Balázs, aki anno a Fradiban is játszott. A tavaszi idényt jól kezdték, Győrben verték az ETO második csapatát 2-1-re, majd jött a Szigetszentmiklós elleni hazai derbi, ahol a 85. percben Trampler fejesből megszerezte a vezetést, azonban a 90. percben egyenlítettek a vendégek. Szerencsétlen mérkőzés volt, győzelmet érdemeltek volna.
Most esélyesebb a Budaörs, a több rutinos játékosa okán is. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vendégek eddig kizárólag műfüves pályán játszottak, Nagyberkiben pedig rendes talaj lesz. Ez egyértelműen furcsa lesz a vendégeknek. A másik, hogy a Kaposvölgye most nagyon szerencsés korszakát éli, míg a Budaörs épp ellenkezőleg. Tüske még csak most épült fel a sérüléséből, ő nem bírja végig a 90 percet, hazai oldalon viszont minden jelentős játékos hadra fogható. Egy ideig kacérkodtam a Kaposvölgye győzelmével is, de annyival jobbak most a vendégek, hogy szerintem megegyeznek majd egy „szalonremiben”.
Tipp: Döntetlen
Odds: 3,20
Fogadóiroda: TOBET – 15.000 Ft sportfogadás bónusz
Tipp erőssége: 4/10
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo tippjei
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 46
Vesztes tipp: 30
Tipparány: 60,53%
Profit (%): 1215,5%
Profit (egység): 12,15