Olasz – Angol rangadó az Európa Ligában

Published on március 11, 2010 by   ·   No Comments

Foci, Európa Liga

Juventus – Fulham

Egy óriási hagyományokkal rendelkező klubhoz látogat az egyik legkisebb nemzetközi pedigrével rendelkező angol alakulat. Roy Hodgsonékat azonban semmiképp sem szabad lebecsülnie az Öreg Hölgynek: ugyanis a londoni klub nem kisebb csapatot búcsúztatott az előző fordulóban, mint a tavalyi UEFA-kupa győztes Shahtar Donyecket. A Stadio Olimpicoban rendezett első mérkőzés tehát mindenképp sorsdöntő lesz az olaszok szempontjából, és most már tényleg rájuk férne egy siker is.

Mióta sikerült Ciro Ferrarát elküldeni, a csapat kicsit megnyugodott. A bajnokságban harcban vannak a Bajnokok Ligáját jelentő negyedik helyért, a hétvégén Firenzében nyertek. Alberto Zaccheroni mester nyugalmat hozott, de nem megváltást, utóbbi majd csak a nyáron érkezhet meg egy vérbeli sztáredzővel. Sokáig a sérülések hátráltatták a csapatot, majd jött Ferrara dilettantizmusa. A végét tudjuk, és zárjuk is le. A csapatba visszatért a hit, a rengeteget kritizált Felipe Melo és Diego is kezd végre magára találni. Különösen a trequartista formajavulása szembetűnő, minden meccsén csinál valami váratlan húzást, amiből gól születik. A csapat esélyét a továbbjutásra ő jelenti. Azonban a már jelzett sérülések még mindig ott vannak: Buffon, Chimenti, Amauri, Giovinco és Chiellini is kidőlt, Marchisio egész héten lázas volt, Poulsen és Iaquinta pedig még csak most épültek fel, a formájuk kezdetleges.

Az előző fordulóban az Ajaxot búcsúztatták, de nem szép meccseken. Az Amsterdam ArenAban nyertek 2-1-re, a visszavágón pedig 0-0 lett a vége, tehát a minimális továbbjutást idegenben vívták ki. Erre bazírozni a Fulham ellen veszélyes játék lesz!

A Fulham ellenben nagy hőstettet vitt véghez, kiejtette az előző kiírás győztesét. A Craven Cottageben 2-1-re győztek, és mindenki azt várta, hogy az ukrán télben majd jól megfagynak. Nos, nem ez történt, meglepetésre rászolgáltak az 1-1-es döntetlenre. Az FA-kupában játszottak a hétvégén, a Tottenham ellen értek el 0-0-át hazai pályán, tehát ismételnek majd később. Ha továbbjutnának, ellenfelük a Portsmouth lehetne, ami mindenképp motiváló tényező, mivel a leggyengébb első osztályú csapatról van szó Angliában. A bajnokságban se előre, se hátra nem mozoghatnak nagyot, tehát pár fontos meccsük lesz az évben: közte az egyik a Stadio Olimpicoban. A csapatban minden jelentős játékos egészséges, Danny Murphy kihagyta a hétvégi meccset, de már rendben van. Három sérültjük Clint Dempsey, a ghánai védő Jonh Pantsil és a csatár Andy Johnson.

Nem tartom a kevés gólt olyan erős tippnek, tehát csak kisebb téttel próbálnám meg. Sok függ attól, mennyire tud helytállni a Juventus alkalmi védelme. A Manninger – Grygera, Legrottaglie, Cannavaro, Grosso négyesnél láttam már jobb Zebra-védelmet is. Sokáig ezért arra gondoltam, hogy vagy mindkét csapat lő gólt, vagy 2-3 gól lesz a meccsen. Aztán megnéztem a középpályáját a hazaiaknak, ami viszont bitang erős: Felipe Melo és Sissokho. Ez a két ember úgy meg tudja szűrni a támadásokat, hogy ellenfél legyen a talpán, aki ezen átmegy. Első mérkőzés lesz, inkább tapogatóznak majd a csapatok, nem esnek egymás torkának. Ráadásul Roy Hodgsonék úgy mennek Torinóba, hogy nekik bőven elég a 0-0, vagy mondjuk az 1-0-ás vereség. Az, hogy betaláljanak, öröm a köbön lenne tőlük. Akármilyen gyenge tehát a hazai védelem, óvatosan bánnék a gólokkal. Mindenki a gólzáport várta az Ajax ellen is, aztán látjuk, mi történt. Sőt a Juventus az idei nemzetközi meccseken a Stadio Olimpicoban négy meccset játszott. Abból 3 volt under és csak a Bayern München elleni tömeges öngyilkosság során esett végül sok gól. Tehát első meccs, bátortalan játék, tisztes távolság az ellenféltől. Nagyjából így képzelem a meccset, végeredményt tekintve 1-0-at.

Tipp: Kevesebb mint 2,5 gól a meccsen

Odds: 1,90

Fogadóiroda: BET365 Nézd meg itt az iroda bemutatóját!

Tipperősség: 5/10

Élő közvetítés: Európa Liga élőben, Story TV - 21:00

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo fogadásai

Szigo tippstatisztika:

Nyertes tipp: 40

Vesztes tipp: 24

Tipparány: 62,50%

Profit (%): 1175,5%

Profit (egység): 11,75

Readers Comments (0)

You must be logged in to post a comment.

alertThis is the POST COLUMN and is ready for widgets, click here to add some now!