március 9, 2010
Angol Championship
West Bromwich – Sheffield Wednesday
A Bajnokok Ligája mellett egy-két kisebb bajnokságban is játszanak meccseket. Az angol Championshipben is hét meccset rendeznek, a Sheffield Wednesday-t a WBA-t fogadja hazai pályán. Mindkét csapatnak fontos a meccs, és fontos lenne a győzelem is. Míg a WBA a feljutásért, addig a SW a kiesés elkerüléséért küzd.
A hazai csapat, a West Bromwich a Premier League-ből való kiesés után nem akar beragadni a Championshipbe. Nagyon jó úton jár, hogy jövőre ismét a legjobbak közt szerepelhessen. A Championship első két helyezettje automatikusan feljut, úgyhogy nem mindegy, hányadik helyen végez is egy csapat. Az egyik „csont nélküli” feljutó valószínűleg a Newcastle lesz, mert 8 pontos előnnyel, magabiztosan áll a tabella élén. A második helyért a Nottingham és a WBA fog csatázni minden bizonnyal. Jelenleg a Nottingham 1 meccs és 1 pont előnyben van a WBA-al szemben. Valószínűleg a meccs után a két csapat helyet cserél majd.
A West Bromwich nem hullajthat pontot hazai pályán. Pláne nem egy kiesőjelölttel szemben. A WBA ha nem tér magához, könnyen úszhat a második hely. Nincsenek jó formában, utolsó négy meccsükből csak egyet nyertek. Legutóbb a QPR otthonában szenvedtek fájó 3-1-es vereséget. Otthon be kell bizonyítaniuk ma, hogy nincsenek hullámvölgyben. Mind maguknak, mind a szurkolóknak bizonyítani kell. Az FA kupa szereplés kicsit sok volt ennek a csapatnak, de mivel a Reading kiütötte őket, így már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk. Hazai pályán pedig kifejezetten veszélyesek. A WBA otthonában, a kisebb, alsó házi csapatoknak nem nagyon terem babér. Gólokkal kifejezetten jól állnak a hazaiak. 34 meccsükön 67 gólt rúgtak. Ezzel jelenleg ők vannak az élen a rúgott gólokat tekintve. Cox, Dorrans , Brunt, Bednar nagyon gólveszélyes játékosok. Brunt pl. az utolsó két meccsén három gólt szerzett. Azért is tűnik jó tippnek az over, mert a WBA maga megrúghatja a hármat.
A Sheffield Wednesdaynek is nagyon kellene egy győzelem, de legalább egy döntetlen mindenképp. Őszintén szólva én egyiket sem tartom valószínűnek, de nem fogják feladni. egyrészt a Championship nem erről szól, másrészt nem is tehetik. Nem tehetik, mert a 22. azaz kieső helyen állnak. Utolsó négy meccsükből ők is egyet nyertek, pont legutóbb, a Leicestert verték 2 góllal. Előtte azonban 5-0 arányban kaptak ki a Readingtől idegenben. Pedig a Reading csak a 18. Hát akkor a WBA is rúghat nekik hármat minden további nélkül. A SW védelme a második legrosszabb a ligában. Csak az utolsó helyen álló Peterborough kapott tőlük többet.
Amire én számítok az az, hogy a West Brom magabiztosan nyeri a meccset, és legalább három gólt rúg a Sheffieldnek. De a WBA sincs mostanában verhetetlen formában, és hátul sem olyan stabilak, mint régebben. Utolsó hat tétmeccsükön kaptak gólt, ezért gondolom én, hogy a SW is rúghat egyet. Többet azonban nem valószínű. A West Brom ezt a meccset magabiztosan nyeri majd. A győzelmüket szinte biztosra veszem, és úgy vélem, önbizalom növelő, sokgólos győzelmet fognak aratni. A meccs után a WBA fellép a második helyre, a SW pedig tovább küzd majd a bennmaradásért. Tippem 3-1.
Tipp: Több mint 2,5 gól a meccsen
Szorzó: 1,70
Fogadóiroda: BET365
Nézd meg itt a BET365 bónuszait, promócióit!
Tipperősség: 5/10
Élő közvetítés: West Brom – Sheffield W. élőben
Az elemzést Oakland23 írta. Ha kiváncsi vagy Oakland23 eddig tippjeire klikkelj a következő linkre: Oakland23 megérzései
Oakland23 tippstatisztika:
Nyertes tipp: 32
Vesztes tipp: 23
Tipparány: 58,18%
Profit (%): 280%
Profit (egység): 2,80

Nincs megjegyzés a következőhöz: "Oakland23 ismét ellentétes célú csapatokra fogad!"
Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell lépned