Angol Bajnokság
Portsmouth – Birmingham
A szombati Fa-kupa nyolcaddöntő után ismét a Fratton Parkban csap össze a két csapat. Csöppet sem unhatják egymást, mikor ez lesz gyors egymásután a második találkozójuk. Az FA-kupában 2-0-ra nyert a Pompey, kérdéses, hogy meg tudja-e ismételni ezen teljesítményét.
A Portsmouthnál iszonyatos gondok vannak, a csapat ellen csődeljárást indítottak, tetemes adósságaik vannak. Csődeljárást is indítottak a klub ellen, elsőként a Premier League csapatok közül. Drasztikusan csökkenteni kell a kiadásokat, stabilizálni kell a pénzügyeket – ezek a jelszavak most a felszámolóbiztosnál. Nagy valószínűség szerint 9 pont levonással sújtják a klubot, amivel tényleg reménytelenné válik a bennmaradási harcuk. Így is csak matematikai esélyük maradt, de tudjuk jól, hogy a remény hal meg utoljára. Lényegében fel is adták a küzdelmet a bajnokságban, a tisztes helytállás a céljuk. Az FA-kupában azonban még bármi lehet, 2008-ban megnyerték azt, és a céljuk, hogy így vívják ki jövőre a nemzetközi indulás lehetőségét. Elődöntősök, a Chelsea, Aston Villa valamint a Fulham-Tottenham kérdéses párharcának győztesével egyetemben.
A Birminghamnél ezzel szemben minden rendben van. Alex McLeish fiai harcban vannak a bajnokságban az Európa-liga helyért, pénzügyileg stabilak. A menedzser már a jövő évi erősítésen töri a fejét, Marko Jankot szeretné megszerezni a Salzburgból, de kicsit sokallja a 6 millió fontot érte. Emellett szerződést hosszabbítottak Maik Tayloral a második számú kapussal, aki Joe Hart mögött áll a sorban. Hartról pár szót. Sokan őt tartják az angol válogatott problémájának a megoldásának. Én is csak jókat tudok róla mondani, a Chelsea elleni meccsük örök emlék marad, mindent megfogott a fiatal kapus. Most is jó formában van, a védelem vezére. A 22 éves portás jövőre is itt szerepel, mivel a Manchester City megállapodott a Birminghammel a további kölcsönadásáról. A Kékeknél végre visszatérhet James McFadden, aki a skótok nemzetközi mérkőzésén sérülést szenvedett, és egyébként is eltiltott volt.
Mindezek ellenére, vagy tán épp ezért, a szombati Fa-kupa meccset a Portsmouth nyerte meg 2-0-ra. A gólokat Piquionne lőtte három percen belül, így gyorsan eldőlt a találkozó. E két találat mellett azonban a mérkőzés nem bővelkedett a helyzetekben. Jamesnek két alkalommal kellett védeni, a második alkalommal Ridgewell fejesét csak a gólvonal mögül tudta kihalászni, de a bíró megette. Szóval nem volt egy bődületesen izgalmas találkozó az a szombati, sokan inkább a délutáni alvást választották helyette. Meg is értem őket, fő a pihentség.
Van egy elméletem, amit talán egyszer már itt is kifejtettem. Ez pedig az, ha a két csapat egy héten belül megmérkőzik egymással többször, és lehetőleg különböző kupában, akkor nem születik ugyanazon eredmény. A szombati FA-kupa meccs a Pompeynek volt nagyon fontos, míg a bajnoki találkozó a Birminghamnek. A két csapat ismeri egymást, mint a tenyerét, nem hinném, hogy bárki meg tudná lepni a másikat. Úgy gondolom, hogy míg a szombati meccsen hallgatólagosan belenyugodtak a vendégek a kiesésbe, most nem fognak engedni, mert kell nekik a pont. A Pompey-nek úgyis mindegy, ők kiesnek, odaadták nekik a kupa továbbjutást a bajnoki pontokért. Nem bunda ez, csak enyhe konspiráció. Tehát most 0-0, 0-1 várható.
Sportfogadás tipp: Döntetlen vagy Birmingham győzelem (X2)
Odds: 1,55
Fogadóiroda: EXPEKT
Tipperősség: 6/10
Élő közvetítés: Premier League élőben
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo tippjei
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 39
Vesztes tipp: 23
Tipparány: 62,90%
Profit (%): 1220,5%
Profit (egység): 12,20
Ez a tipp hihetetlenül tetszik. Nem is tudom miért nem én találtam ki? A Pompey megfőtt a bajnokságban, ráadásul a Birminghamnek hihetetlen jó védelme van.Az elemzésed utolsó két mondatával pedig én is szimpatizálok. Szóval ha ez az X2 nem jön be, akkor semmi.
Csak ajánlani tudom én is!!!