Anglia, FA Kupa
Reading – Aston Villa
Egy héttel ezelőtt a birminghami klub még a Wembleyben tolta a Ligakupa döntőt a Manchester United ellen, ma pedig már a Madejski Stadionban van fellépése egy FA-kupa elődöntős célért. Ellenfele az a Reading, aki az egyetlen másodosztályú csapat a legjobb nyolc között. Brian McDermott csapata nem kisebb csapatokat búcsúztatott, mint a Liverpoolt, a Burnleyt, vagy a másodosztály Arsenalját, a West Bromot.
Martin O’Neill mester csapata beérett. Már tavaly is ott voltak az élmezőny mögött, de idén már szorongatják a Big4 tagjait is. A múlt héten a Wembleyben mutatott játékuk kiváló volt, nem tehettek arról, hogy az ellenfélnél egy Wayne Rooney is játszik. O’Neillnek nincs akkora kerete, mint a nagyoknak, ezért nagyon okosan kell gazdálkodnia az erejükkel. Ezért estek ki inkább a nemzetközi kupában is, költség- és erőkímélő szerepet tulajdonítok az Európa-ligás búcsúnak. Hazájában viszont nagyon jól szerepel a Villa. Ligakupa döntő, FA-kupa nyolc közötti szereplés, és a bajnoki cél az 5-6. hely valamelyikének a megszerzése. E célokért tesznek is ott Birminghamben, hiszen 2010-ben a múlt heti MU elleni vereségig nem kaptak ki, 12 meccses szép szériájuk volt (7-5-0). Richard Dunne sérülést szenvedett a Vörös Ördögök ellen, Stilian Petrov és James Collins pedig nem edzett pénteken, de a hírek szerint mindhárman pályára lépnek Readingben.
A Reading egy igazi kiscsapat, 83 év óta először szerepel a legjobb nyolcban. A prioritás náluk a Championship-tagság megőrzése, ennek érdekében pedig mindent megtesznek. Utolsó 9 meccsükön nem is kaptak ki a Madejski Stadionban, utoljára a Crystal Palace tudott ott győzni 4-2-re. Az FA-kupa szereplésük kis tündérmese, a Liverpool kiejtése maga volt a csoda, de a Burnleyt és a West Bromwichot is nem kis szerencsével tudták búcsúztatni. Most nem játszhat a szélső Jobi McAnuff eltiltás miatt, illetve a Blackburntől kölcsönkapott hátvéd, Zenab Khizanishinski. Egyetlen visszatérőjük az ír csatár, Shane Long.
Mi lehetne jobb lélekemelő egy Wembleyben elszenvedett kupdadöntő kudarca után, mint megverni egy gyengébb ellenfelet? Költői a kérdés, természetesen arra gondolok, hogy az Aston Villa és Martin O’Neill érdeke az, hogy újra visszataláljanak arra az ösvényre, amin elindultak 2010-ben. Épp ezért fogja a mester komolyan venni ezt a találkozót, nem akar a Liverpool és a West Brom hibájába esni. Kell a csapatnak a sikerélmény, és ha a tudását nézzük a két csapatnak, akor nem is lehet kérdéses, hogy ezt a meccset az Aston Villa fogja behúzni. Ezen a tippen nem tudok mit szépíteni, a két csapat tudásában ég és föld van, szerintem 0-2 lesz a vége.
Tipp: Aston Villa győzelem
Szorzó: 1,85
Fogadóiroda: EXPEKT
Tipperősség: 6/10
Élő közvetítés: FA Kupa élőben, Sportklub – 14:45
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo megérzései
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 38
Vesztes tipp: 22
Tipparány: 63,33%
Profit (%): 1235,5%
Profit (egység): 12,35