február 26, 2010
Serie B
Vicenza – Cittadella
A Serie B pénteki meccse elméletileg nem sok izgalmat fog tartogatni, két középcsapat találkozik, ahol egyiküknél sem lebeg a kiesés szele. Mindketten viszonylagos biztonságban vannak, bár azt meg kell jegyezni, a mezőny tömör, egy-két gyengébb meccs, és máris izgulhatnak. Azonban úgy vélem, ez egyikükkel sem fog megtörténni idén.
A Vicenza évek óta a másodosztály tagja, sőt 2005-ben az a csúfság is megesett velük, hogy a Triestina ellen play-offot buktak, és innen is búcsúzniuk kellett. Neves kiscsapat, akit olyan edzők edzettek korábban, mint Guttmann Béla, Renzo Ulivieri vagy Francesco Guidolin. Leginkább nevelőegyesületként ismert, olyan fiatalok pallérozódtak itt, mint Roberto Baggio, Luca Toni, Massimo Ambrosini, vagy a régmúltból Paolo Rossi. Jelenleg azonban ez a szint távol áll tőlük, kaptak néhány fiatalt elsőosztályú csapatoktól, de semmi komoly nevet nem lehet felhozni tőlük, talán egyedüli kivétel a venezuelai Massimo Margiotta, aki egy vén trotty már, hiszen 34 éves lesz idén. A pályafutását az olasz U-csapatokban kezdte, azonban mikor látta, hogy nincs esélye közel kerülni a tűzhöz, inkább a venezuelai válogatottat választotta. Ő egy ikon a szurkolók előtt, a csapat kapitánya. Aztán itt van a Chelsea-ben nevelkedett Valerio di Cesare, Marco Zanchi, aki sok éven át szolgálta a Juventust, a gyönyörű nevű Nicola Madonna, az egyszeres horvát válogatott Szasa Bjelanovic, vagy a másik ikon csatár, Alessandro Sgrigna. Nagyjából ők alkotják a csapat gerincét, amelyet tehát közepesnek mondanék. Pont olyanok, mint a helyezésük is mutatja. Edzőjük azonban már érdekesebb, Rolando Maran-nak nevezik az illetőt, és fiatalabb kora ellenére, már számos klubnál dolgozott. Első állomása a ténykedésének pedig pontosan Cittadella volt még 2002-2005-ben. A csapatról ennyit lehet tudni, tipikus olasz gárda, otthon jók, idegenben inkább védekezni akarnak.
Vendégük a gyönyörű nevű Cittadella, akik egy nagyon fiatal csapat, 1973-ban alapították, első alkalommal pedig 1999-ben szerepeltek a másodosztályban. Kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) megszakításokkal azóta is ott vannak, bár nagy eredményt nem értek el soha, tavaly a 17. helyen végeztek, és a Rimini ellen vívták ki a play-offon a bennmaradást. Hazai pályájuk nincs, a 40 kilométerre található Trento városában szokták lejátszani az otthoni meccseiket. Nagy hátrány ez nekik, de ezért nem is emelnék ki, hogy most otthon vagy idegenben játszanak. Edzőjük Claudio Foscarini, akivel 2007-ben kivívták a Serie B-be jutást, mellette azóta is kitartanak. A csapatban egyetlen idegenlégiós van, a brazil Oliveira, de ugyanúgy megtalálható itt a számos fiatal kölcsönjátékos. Nevesebb focista nincs náluk, sokáig hittem azt, hogy Danielle Dalla Bona azonos azzal a játékossal, aki anno a Chelsea-ben játszott, de rá kellett jönnöm, hogy ő nem az. Tehát teljesen noname arcok alkotják az együttest.
A formák alapján kell azt gondolnom, hogy itt hazai győzelem lesz. A Cittadella idegenben elég gyengus, semmi rendkívüli eredményt nem tudok tőlük mondani. Ellenben a Vicenza most nagyon belelendült. Egy ideje figyelem őket, és meglepnek néha. A Gallipolit például 5-0-ra verték, és hazai mérlegük is kiváló, 3-9-1. Furcsa az, hogy ritkán győztek otthon, de az biztos, hogy nem is kapnak ki sokszor. Az utóbbi 5 meccsük viszont már kicsit más, 2-2-1, az Albinoleffe ellen elég szerencsétlen módon kaptak ki. Ez is volt az első vereségük az évben. Két dolgot emelnék még ki. Az egyik, hogy a Vicenza még nem adta fel azt, hogy odaférkőzzön a play-off helyek egyikére, jó sok forduló van még, és 6 pont a hátrányuk az Anconával szemben. A másik, hogy ez egy Veneto tartománybeli rangadó lesz, hiszen mindkét csapat idevaló. A Vicenza edzője korábban edzője is volt a Cittadellának, Rolando Maran Trentoban született, ahol a vendégek a hazai meccseiket is játsszák. Mindenképp lesz tehát motiváció, és ebben többet látok a hazaiknál. Ezért gondolom azt, hogy ők fognak nyerni.
Sportfogadás tipp: Vicenza győzelem
Odds: 2,00
Fogadóiroda: EXPEKT
Tipperősség: 5/10
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo elemzései
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 32
Vesztes tipp: 17
Tipparány: 65,30%
Profit (%): 1168,5%
Profit (egység): 11,69


No responses to "Szigo tippje az olasz másodosztályra"
Nincsenek még hozzászólások.
Leave a comment
You must be logged in to post a comment.