február 9, 2010
Német Kupa
Werder Bremen – Hoffenheim
A mai napon a Premier League meccsek mellett ez a találkozó érdemel még nagyobb figyelmet. A DFB Pokal, azaz a német kupa keretein belül találkoznak a felek. A Kupagyőzelem mindkét csapatnak fontossá vált, mert a bajnokságban egyik csapat sem szerepel valami fényesen idén. A kupagyőzelem pedig Németországban is jegy az európai porondra.
Mindketten Bundesliga 2-ből jövő ellenfelet búcsúztattak az előző körben. A Werder a Kaiserslauternt, a Hoffenheim pedig a Koblenz együttesét verte ki a kupából. Mindketten simán hozták a saját találkozójukat, hisz sem a Brema, sem a Hoffenheim nem kapott gólt. A két csapat formája is szinte azonos. Mindketten három vereség után győztek újra a bajnokságban. Sőt mind a ketten hazai pályán, 2-1 arányban verték aktuális ellenfelüket. Mindkét csapatra ráfért már a győzelem, így a kupameccsre is jobb hangulatban érkeznek a csapatok.
A Werder a bajnokságban átlagban 2 gólt rúg meccsenként. Ez az átlag volt már jobb is náluk, de biztosak lehetünk benne, hogy gólt ezen a meccsen is rúgnak a hazaiak. Otthon szinte mindig lőnek gólt, de gyakran kapnak is. Ez számunkra jó jel, a Bremanak viszont rossz. Valószínűleg most sem fogják megúszni bekapott gól nélkül, mert a Hoffenheim is támadó focit játszik.
A vendégeknél Obasi, Maicosuel, Ibisevic trióból bárki betalálhat. De a hétvégi bajnokin gólt lövő Salihovictól sem lenne meglepő, ha betalálna. A Hoffenheim idén kicsit kevesebb gólt lő, mint tavaly, de azért még így is elég jól termelnek a kékek.
Aztán ott vannak a védelmek. A pénteki Bundesliga meccsen is láthattuk, hogy a bremai védelem eléggé sebezhető. Wiese a kijöveteleknél kész katasztrófa volt, a HBSC szerzett is egy gólt ellenük pontrúgás után. Naldoék nem túl magabiztosak hátul. A Brema védelmében mindig benne van a hiba lehetősége. Ibisevicék pedig vannak olyan jók, hogy ha hibáznak a hazaiak, akkor kegyetlenül kihasználják. A Hoffenheim védelme sem épp a legstabilabb. Mivel 4-3-3-ban játszanak, a középpályájuk elég könnyen átjátszható. A védők, főleg Beck, gyakran felfut a támadásokkal, és ezzel a védekezésben üresen marad a helye, egy esetleges bremai kontránál. Özil és Marin pedig képesek arra, hogy megkeverjék a Hoffenheim védelmét.
A vendégeknél sok a sérült is. Minden csapatrészben lesznek hiányzók, ez a Brema malmára hajthatja a vizet. De nem lesz azért olyan gyenge a Hoffenheim, és ha a továbbjutást komolyan gondolják, akkor gólt kell rúgni. De ők nem is szoktak beállni védekezni. Nem az a játékuk. Itt is támadni fognak, és gólokat akarnak rúgni. Rendes játékidőben akár döntetlen is elképzelhető. Jó tipp lehet még a meccsre a Bremen győzelme is. A 2,5 overt ezennel nem merném megjátszani, mert nincsenek azért top formában a csapatok. Véleményem szerint egyszer-egyszer minimum betalálnak, és azon sem lepődnék meg, ha 90 perc után 1-1 állna az eredményjelzőn…
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt.
Szorzó: 1,66
Fogadóiroda: BET365 (15.000 Ft bónusz)
Tipp erősség: 5/10
Élő közvetítés: Német Kupa élőben, Sport 1 – 20:30
Az elemzést Oakland23 írta. Ha kiváncsi vagy Oakland23 eddig tippjeire klikkelj a következő linkre: Oakland23 sportfogadásai
Oakland23 tippstatisztika:
Nyertes tipp: 20
Vesztes tipp: 8
Tipparány: 71,43%
Profit (%): 832%
Profit (egység): 8,32

One response "Német kupa: Werder – Hoffenheim sportfogadás"
[...] Oakland23 úgy gondolja, hogy mindkét csapat beveszi az ellenfél hálóját! [...]
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell lépned