február 28, 2010
Premier League
Liverpool – Blackburn Rovers
A Liverpool csapata igen nagy gól inységben van, pedig ez a csapat anno nagyon sok gólt szerzett bajnoki valamint nemzetközi színtéren Európában, most meg alig tudnak egy gólt összehozni meccsenként.
Ezen talán majd most változtatnak. A Blackburn Rovers csapata amúgy is alkalmas ellenfél arra hogy megmutassák tudnak még a vörösök eredményesen szerepelni . Én a hétvégi bajnokijukat úgy tudom elképzelni, ha a tényleges az erőviszonyokat tekintjük, hogy gólokkal kéne le hoznia a bajnoki összecsapást a Benitez csapatának.
Még ha a spanyol mester kedvence Torres nem is játszik ezt a mérkőzést minimum két góllal akkor is nyernie kell, hiszen nem egy világverő csapat az ellenfelük. A blackburni rózsák mely csapat igen sok alkalommal kókadt el az idény során házon kívül. Azokon a bajnoki összecsapásokon nem egy gólokkal maradtak alul. Volt, hogy elég szép kis vereségekkel távoztak. Ha csak a nagy csapatokat említem mint az Arsenal vagy a Chelsea ezen csapatok otthonában igen súlyos vereséget szenvedtek és még a Manchester United sem kímélte odahaza őket, tehát elég elesett csapatként tartható számon a Blackburn és Liverpoolban sem kap könyörületet ez szinte biztosra vehető.
Seckó sportfogadás tippje: Liverpool nyer minimum 2 góllal
Odds: 2,00
Fogadóiroda: EXPEKT
Tipperősség: 4/10
Élő közvetítés: Premier League élőben, Digisport 16:00
A tippet Seckó11 írta. Seckó összes elemzéseit a következő linkre klikkelve nézheted meg: Seckó tippjei!
Sekcó11 tippstatisztika:
Nyertes tipp: 6
Vesztes tipp: 2
Tipparány: 75%
Profit (%): 303,33%
Profit (egység): 3,03

Nincs megjegyzés a következőhöz: "Nagyarányú Liverpool győzelmet tippel Seckó!"
Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell lépned