február 6, 2010

(0) Comments

Bundesliga sportfogadás: Bochum – Leverkusen

Szigo

Bundesliga

VFL Bochum – Leverkusen

A német salátástál megszerzéséért vívott harc a jelek szerint kétesélyessé vált. Ott van a mindenki által sima bajnoknak várt Bayern München, valamint a története első bajnoki címére váró Leverkusen. Én utóbbira voksolok, ebben az évadban nagyon meggyőzőek. De ne szaladjunk ennyire előre, először még itt van a mai Ruhr-vidéki összecsapás.

A Bochum Heiko Herrlich edzővel stabillá vált. Ezt az egyet tudja kiemelni mindenki velük kapcsolatban. Továbbá azt, hogy csalódást kelt az edző defenzív taktikája, hiszen volt csatár létére is olyan 4-5-1-es taktikával küldi pályára a játékosait, amit rossz nézni. Az előzetesen megadott kezdőben most is egyedüli normális csatár lesz jelen Diego Klimowitz személyében. Ennyit tehát a csapatról, ahol Yahia és Dedic játéka még mindig kérdéses. Nézzük inkább a Vfl ez évi meccseit. Ott volt a Mönchengladbach elleni szerencsés győzelem, aztán jött a Schalke elleni Ruhr-vidéki derbi, ahol még nagyobb mákkal értek el 2-2-es döntetlent, majd ezt a sort zárta a Hertha elleni 0-0. Berlinben is fogalmatlanok voltak, nem lehet mindig akkora szerencséjük, mint a Királykékek ellen volt, bár itt sem szolgáltak rá az egy pontra. Otthon két gólnál többet egy alkalommal lőttek, most sem várható tőlük erőteljes csatárjáték.

A Leverkusen ellenben ebben az évben egyedüli csapatként veretlen, Jupp Heynckes sokad virágzását éli edzőként. Annak ellenére van a BuLi második legjobb védelme náluk, hogy ebben az évben nem működik olyan jól a retesz, hiszen három mérkőzésen három gólt is kaptak. Arra vezetik vissza ezt a védelmi gyengülést, hogy Simon Rolfes csapatkapitány, a védekező középpályásuk elég komolyan kidőlt, ebben az évben már nem igen fog pályára lépni. Több tér marad így az ellenfélnek, tehát illett volna itt a szünetben egy vkp-t beszerezni. Hogy ezt nem tették, lehet, hogy végül a bajnoki címbe fog kerülni. De amíg ilyen formában vannak a csatárok, megértem a vezetőséget. Csak mi lesz, ha mondjuk Kiessling lesérül, Derdiyok pedig rosszabb formába kerül?! Költői a kérdés, reménykedjünk, nem történik ez meg. Összegezve, az tény, a Leverkusen most nagyon erős, mentálisan és fizikálisan is. Ennek első számú letéteményes pedig Heynckes.

Mi várható Bochumban, meg tudja-e fogni a szárnyaló Leverkusent a hazai Vfl? A válasz nálam erre az, hogy nem, kizártnak tartom. Elég volt a mákos sorozatukból, vannak ők annyira gyenge, hogy a Gyógyszergyáriak őket is bedarálják. Amíg Toni Kroos és Barnetta így osztják a középpályán a lasztit, amíg a horihorgas Kiessling ilyen eszeveszett tempóban rugdossa a gólokat, addig nem lesz gond a veretlenségi sorozatuk megőrzésével. Nem lesz, nem lehet most vetélytárs a Bochum. Ráadásul a Bayern München egy időben velük Wolfsburgban lép pályára, ahol talán könnyebben lehet botlani. Ezt pedig ki kell használnia a Leverkusennek…. Számszerű tippem: 1-3.

Tipp: Leverkusen győzelem

Odds: 1,65

Fogadóiroda: EXPEKT (13.500 Ft bónusz)

Tipp erősség: 6/10

Élő közvetítés: Bundesliga élőben

Fogadóirodák élő közvetítése: BWIN

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo sportfogadás tippjei

Szigo tippstatisztika:

Nyertes tipp: 20

Vesztes tipp: 8

Tipparány: 71,43%

Profit (%): 1135,5%

Profit (egység): 11,36

No responses to "Bundesliga sportfogadás: Bochum – Leverkusen"

Nincsenek még hozzászólások.

Leave a comment

You must be logged in to post a comment.

viagra