január 31, 2010

(0) Comments

Serie A: Középcsapat vs kiesőjelölt

Szigo

Olasz bajnokság

Sampdoria – Atalanta

A Marassiban csap össze a két csapat, és az esélyek a Doria mellett vannak. Nem azért, mert most jó a formájuk, vagy az Atalanta lenne pocsék, hanem úgy néz ki, Luigi del Neri mester fiai végre magukra találtak. Ehhez kellett egy kis szurkolói pofozkodás, illetve del Neri keménykedése, ugyanis legutóbb Udinében kihagyta Fantantoniot a csapatból.

A Doria félelmetesen jól kezdte az évet, azonban olyan hullámvölgybe kerültek, amely tartósabbnak bizonyult, mint várták. Vissza is csúsztak a 9. helyre, bár megemlíthető, hogy a nemzetközi kupás hely még mindig realitás lehet számukra. Hogy végül nem fogják elérni, az már más tészta… Nézzük a közelmúlt eseményeit. Először is volt az a szurkolói verekedés, mely során Giampaolo Pazzinire és Daniele Manninire támadtak rá, szomnkérve tőlük a gyenge szereplést. Eztán jött a másik hajcihő, amikor is del Neri kihagyta az udinei keretből Antonio Cassanot. A kettő együtt végre robbanást okozott a csapatnál, felszívták magukat, a tespedtségük a múltté lett. Udinében verték meg tehát a Zebrákat 3-2-re, kétszer is hátrányból álltak fel. Emellett még szereztek két játékost is kölcsönbe, a Romától Gubertit, míg a Milantól a kapus Marco Storarit. Kellett a frissítés a csapatba, szerintem eredményre vezet a mester ebbéli tevékenysége.

A bergamóiaknál eddig tartott Mutti mágiája. Elevenítsük fel a történetet. Először volt Gregucci, majd Conte és most Mutti. Az új edzővel két meccsig normálisan játszott a csapat, aztán jött mindig a szokásos gyengeség. A hétvégén ezt láthattuk Genovában, és most egy hétre rá újra ide utazik a gárda. A múlt héthet képest pedig tovább gyengültek. Donit a csapat kapitányát eltiltották, Barretto pedig sérültet jelentett. Egyedüli jó hír Ernesto Chevanton kölcsönvétele a Sevillából. Talán ő képes lesz pótolni a tavaly nyáron távozott Floccarit, mivel erre Acquafresca abszolút nem képes.

A Marassiban tehát Doria-győzelem várható. Az Atalanta legjobbjai nélkül érkezik egy héten belül másodszor Genovába, ahol évek óta nem sok babér terem nekik. Utolsó három mérkőzésüket is elbukták, ráadásul del Neri most ismeri őket, mint a tenyerüket. Tudjuk jól, az ősz mster tavaly még a bergamóiak kispadján ült, és ért el velük szép sikereket. Mióta távozott, a csapat nem találja önmagát, nincs normális taktikájuk. Cassano is visszatér a hazaiakhoz, aki a Marassiban mindig sokkal jobban focizik, emellett épp elég motivált lesz ahhoz, hogy befirkáljon egy-két gólt. Mindent összevetve magabiztos hazai győzelmet várok, végeredményt tekintve 2-0-át.

Tipp: Sampdoria győzelem

Odds: 1,95

Fogadóiroda: UNIBET (10.000 Ft bónusz)

Tipp erősség: 6/10

Élő közvetítés: Serie A meccsek élőben

Fogadóirodák élő közvetítései: BWIN

Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo tippjei

Szigo tippstatisztika:

Nyertes tipp: 15

Vesztes tipp: 8

Tipparány: 65,22%

Profit (%): 725%

Profit (egység): 7,25

Nincs megjegyzés a következőhöz: "Serie A: Középcsapat vs kiesőjelölt"

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!

A hozzászóláshoz be kell lépned