január 31, 2010
Serie A
Juventus – Lazio
A torinói csapatnak nagyon sok gondja akadt ebben az új esztendőben. Számtalan játékosuk az orvosi szobát látogatja edzések helyett és majd minden mérkőzésen valamely játékos az eltiltás sorára jut. A Roma ellen Buffont büntették, aki műtétje után tért vissza, ám most ismét kénytelen lesz a csapata, nélküle játszani a Lazio elleni rangadón. Ráadásul még Del Piero és Hasan Salihamidzic sem teljes értékű, ezért nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk a forduló vasárnapi záró mérkőzésén.Talán megint úgy fognak járni ahogy a Roma ellen múlt hétvégi bajnokin.
Bár a római csapat sem a legjobb formájában játszik a bajnokságban , sőt jelenleg a bentmaradásért küzd és itt is van pár játékos a sérültek listáján. Nagy érvágást jelent, hogy Floccari akit a Genoa-tól szereztek nem tud játszani. Az ő csatárjátéka, gólerőssége, valamelyest segítene a világoskékek játékban, de úgy vélem, ha tényleges formája alapján kellene eldönteni mi várható a találkozón akkor lehet pontszerzési esélye a fővárosiaknak. Valamivel meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak az elmúlt fordulókban.
Döntetlenre jók lehetnek és biztos tudnak majd gólt szerezni is hiszen, ez pláne kell, hogy itt pontot elérjenek, mert bár rossz formában van a Juventus, gólt mindig sikerül rúgniuk még, ha egy igen erős ellenféllel játszanának is .
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Szorzó: 2,00
Fogadóiroda: BET365 (15.000 Ft befizetési bónusz)
Tipp erősség: 6/10
Élő közvetítés: Serie A közvetítés élőben, Sport1 20:45
Fogadóirodák élő közvetítései: BET365 UNIBET
A tippet Seckó11 írta. Seckó összes elemzéseit a következő linkre klikkelve nézheted meg: Seckó tippjei!
Sekcó11 tippstatisztika:
Nyertes tipp: 4
Vesztes tipp: 1
Tipparány: 80%
Profit (%): 203,33%
Profit (egység): 2,03

Nincs megjegyzés a következőhöz: "Olasz foci tipp: Juventus – Lazio"
Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell lépned