január 30, 2010
Német bajnokság
Hannover – Nürnberg
Az AWD Aréna közönsége igazi kiesési rangadó szemtanúja lehet szombat délután. A Hannover az előző fordulóban az új edzőjével sem tudott pontot szerezni Mainzban, míg a Nürnberg 1-1-es döntetlent ért el a Frankfurt ellen hazai pályán.
A Hannover-rel kell kezdeni, mert szerintem náluk van nagyobb probléma. Mirko Slomka mesternek nem sikerült a bemutatkozás, a mainzi vereség után pedig hazai pályán kellene javítania. Igazán pocsék védelme van a HSV-nek, a csatársorban pedig egy csomó sérültjük. Nem lehet ragozni a dolgokat, a csapat úgy ahogy van, rossz.
A Nürnberg sem lehet büszke magára, de ők legalább nem vallottak szégyent az eddigi két fordulóban. Dieter Hecking mester stabilizálta őket, nem szaladnak bele két-három gólos vereségekbe. A Schalke ellen egy figyelmetlenségük volt, a Frankfurt ellen szintén.
Itt várom az egyik bombáját a hétvégének. Persze nem is olyan nagy meglepetés a szememben ez az esetleges vendég győzelem, de az oddsok szerint vaskos meglepetés lenne. Mi is mondatja velem azt a Nürnberg-sikert? Dieter Hecking mester személye. Ő volt korábban a Hannover trénere, még mindig van tüske benne az eltávolításáért. A télen megújította kicsit a csapatát Breno és Ottl érkezésével, ami nem mondom, hogy előny, de egyelőre nem is hátrány. Ami tény: a vendégeknek mindig termett babér Hannoverben, a góljuk az utolsó 10 meccsükből kilencszer megvolt. Most is szépet adnak a találatukra, amire jó esélyt is látok. A találkozón inkább fog dominálni a védekezés, mint a támadás, tehát egy jól eltalált kontra már eredményre vezethet. Lőhetik ezt a hazaiak is, de legalább annyira a vendégek is. Én pedig azt mondom, Hecking személye elég lesz most a pontszerzésükhöz.
Tipp: DNB Nürnberg (Nürnberg győzelem. Döntetlen esetén a fogadás tétje visszajár.)
Odds: 2,30
Fogadóiroda: SPORTINGBET (10.000 Ft ingyen sportfogadás)
Tipp erősség: 5/10
Élő közvetítés: Bundesliga élő meccsek a blogon, BWIN
Az elemzést Szigo írta. Nézd meg eddigi sportfogadás tippjeit a következő linkre klikkelve: Szigo tippjei
Szigo tippstatisztika:
Nyertes tipp: 13
Vesztes tipp: 8
Tipparány: 61,90%
Profit (%): 485%
Profit (egység): 4,85


No responses to "Kiesőjelöltek csatája a Bundesligában!"
Nincsenek még hozzászólások.
Leave a comment
You must be logged in to post a comment.