január 31, 2010
Német bajnokság
Leverkusen – Freiburg
A Bundesliga vasárnapi meccsei közül ez tűnik az egyértelműbbnek, de nem lesz sima meccs, azt garantálom. Minden a Leverkusen mellett szól. Jobb helyezés, jobb játékosállomány, hazai pálya, jobb forma, több lőtt gól, kevesebb kapott, stb. Lehetne sorolni még sokáig, de felesleges. A Freiburg a feljutás után el szeretné kerülni a kiesést. Nem egy évre terveztek a Bundesliga 1-ben, ha már feljutottak.
A tippem, hogy mindkét csapat szerez gólt. Talán ennél a tippnél inkább a megérzéseimre hagyatkozok, mint a statisztikára. A Leverkusen gólját nem igazán kell megindokolni. Otthon egy gyengébb ellenféllel szemben többet is rúghatnak, sőt ez a valószínű. a góllövőlistán az első nyolc játékosból három Leverkusenben játszik. Kiessling vezet 12 góllal, Kros és Derdyok nyolc illetve 7 góllal áll. Ők hárman többet rúgtak, mint az egész Freiburg. A Leverkusen 42 gólt lőtt, nekik a legjobb az átlaguk ilyen téren.
A Freiburg gólját már meg kell indokolni kicsit jobban. Idei első meccsükön hatalmas verést kapott a Freiburg. Akkor a Leverkusen otthon 5-0 arányban győzött ellenük. Most mindenki azt gondolja, hogy akkor otthon is ilyen sima lesz. Szerintem nem lesz. A Freiburg akkor még csak szokta a bundesliga 1 tempóját, és beleszaladtak ebbe a pofonba. Vissza akarnak vágni a Leverkusennek, ez nem vitás. A Freiburg meglepetésre készül, a nyilatkozatokból ezt lehet kiolvasni.
Őszintén szólva nem valószínű, hogy a Freiburg veri meg idén elsőként a Leverkusent, de soha nem lehet tudni. Aztán jó hír az is a Freiburg szurkolóknak, hogy Mahamadou Idrissou visszatér a csapatba. Ő a házi gólkirály, hiánya nagyon meglátszott a csapaton. Egy biztos, gólt nem rúgott a Freiburg, amíg Idrissou nem volt a csapattal. Talán ő lesz az, aki megtöri a jeget és betalál. Még egy indok. a Freiburg jelenleg 15. helyen áll. Innen már nem csúszhat lejjebb, mert az már kieső zóna. ezt végképp el szeretnék kerülni, minden pontra szükségük van. Ha azt a Leverkusentől rabolják, akkor onnan. Nem lehet válogatni, és feltartott kézzel játszani. Gólt kell rúgniuk, ha itt valamit el akarnak érni.
Mindkét csapat 4-4-2-ben játszik, vagyis a taktikai hadrend ugyanaz. Azonban hiába a 4-4-2, a Leverkusen inkább játszik támadó focit, mint védekezőt. ez nem csak most igaz, hanem úgy általánosságban. A vendégek Idrissouval sokkal veszélyesebbek elöl, jobban lekötik majd a Leverkuseni védők figyelmét. Banovic szervezheti a játékot a vendégeknél, sőt akár gólt is lőhet. Jó távoli lövései szoktak lenni, valamikor azokból is születhet gól.
Mindent egybevéve azért a Leverkusen sikere a valószínű, de nem lesz sima meccs. a Freiburg mindent meg fog tenni, hogy pontot raboljon, és biztos vagyok benne, hogy minimum egy gólt fognak rúgni. Az utóbbi meccseken a Mainz, a Hertha, és a ´gladbach is kétszer mattolta a Leverkusen védelmét, pedig ezek sem Bayern szintű csapatok. Ha nekik sikerült két gól is, akkor a Freiburg is jó lehet egyre. Tippelni nem szeretnék a meccsre, azonban a mindkét csapat gólt rúg típusú sportfogadást azt itt jónak vélem.
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,75
Fogadóiroda: BET365 (15.000 Ft fogadás bónusz)
Tipp erősség: 4/10
Élő közvetítés: Bundesliga mérkőzések élőben
Fogadóirodák élő közvetítései: BWIN
Az elemzést Oakland23 írta. Ha kiváncsi vagy Oakland23 eddig tippjeire klikkelj a következő linkre: Oakland23 tippjei.
Oakland23 tippstatisztika:
Nyertes tipp: 14
Vesztes tipp: 7
Tipparány: 66,67%
Profit (%): 405%
Profit (egység): 4,05

Nincs megjegyzés a következőhöz: "Bundesliga tipp: Leverkusen – Freiburg"
Nincs hozzászólás
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell lépned