január 17, 2009
Chelsea – Stoke City
Két olyan csapat találkozik egymással, amelynek teljesen ellentétes a célkitűzésük. A kékek bajnokok akarnak lenni, míg a ‘kicsi” Stoke a kiesés ellen küzd. Mint tudjuk a hazai csapat egy, a csapathoz nem méltó 3-0-ás zakóba futott bele az Old Trafford-on. Ezért most 200%-al oda fogják tenni magukat a közönség miatt is és, hogy az elvesztegetett pontokat behozzák.
Egy ilyen eredménnyel ma is elégedett lennék
(Stoke – Chelsea 0-2)!
A fő riválisok, a MU, Arsenal, Aston Villa, mind idegenben játszanak és egy kis szerencsével megléphetnek tőlük! Teljesen reálisnak tartom, hogy minimum két góllal nyerjenek, mert amikor hazai pályán nyerni tudtak, akkor azt 2 vagy több góllal tették. Hazai gólkülönbség, amikor nyertek: 13:0. Azért merem ezt a statisztikát beírni, mert biztos vagyok benne, hogy nem lesz x a meccs, és ki sem kapnak!
A Stoke-ról mondhatnánk, hogy önbizalommal érkeznek Londonba, mert a Poollal otthon játszottak egy bravúros 0-0-ás döntetlent, de amikor belépnek a Stamford Bridge kapuin minden reményükkel fel kell hagyniuk!
A kis csapat idén még nem nyert idegenben, mindössze 3 döntetlenre futotta tőlük, 7 vereség mellett. 7 vereségükből 4x kaptak ki 2 vagy több góllal.
Idén már találkoztak egyszer, akkor fordított felállásban. Tavaly szeptemberben az akkori vendégek idegenben is tudták hozni a kötelezőt és 2-0-ra behúzták a meccset. Egy ilyen eredményt most is el tudok képzelni!
Tét: 4000 Ft
Sportfogadás tipp: Chelsea nyer legalább 2 góllal
Odds: 1, 615
Vérható nyeremény: 6460 Ft
Fogadóiroda: SPORTINGBET

One response "Délutáni szieszta: P.L. sportfogadás"
Én csak simán raktam, +kombi, mert a cselzi mindig megszivat a hendikeppel.
Még igaz x, de hátha bejön.
Szólj hozzá!
A hozzászóláshoz be kell lépned